Huszárképzés indult Szombathelyen. Ovisoknak!

Egyelőre még csak a kicsiknek, de már középiskolások és felnőttek is jelentkezhetnek.

Mindezt Sátory Károlytól, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományörző Egyesület vezetőjétől tudtuk meg. Egyelőre kísérleti jelleggel ismertetik a huszár-hagyományt óvodásokkal, rendszeres jelleggel az Aréna utcai Óvodában.

Az Aréna utcai ovisok aranyos öltözékben jelentek meg a legutóbbi toborzónkon, innen jött az ötlet, hogy rendszeresen is járhatnánk az óvodába, bemutatni a hagyományokat.

A leendő huszárok
Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület

Minden évben március 14-én a Vasi Múzeumfaluban tart az egyesület huszártoborzót, amire sok gyerek (óvodások és iskolások egyaránt) kíváncsiak. Ezeken a toborzókon felépítenek egy huszártábort, gyalogsággal, lovassággal, kórházzal és tüzérekkel, majd játékos feladatokat adnak a gyerekeknek, akik végül tiszteletbeli huszár-csákót is kapnak. A gyerekek szeretik ezeket a programokat, a másnapi, március 15-i ünnepségeken is rendszeresen feltűnnek kis csákóikban.

Huszártoborzó a Skanzenben
Huszártoborzó a Skanzenben
Nagy Zoli

A gyerekek nagyon élvezik a kisebb bemutatókat, alkalomról-alkalomra bővül a létszám, úgy érezzük, hogy március 15-re komplett gyerek-huszár-csapatunk lesz, akik előtte nap, a toborzón is majd aktív szerepet kapnak.

Huszárság, mint közösségi szolgálat (középiskolásoknak)

Szombathelyen van intenzív lovasélet is, bár sokan ezt nem tudják. Az egyesület önkénteseket is szívesen fogad, nem csak felnőtteket, hanem középiskolásokat is. Nekik az egyesületi munkáról, mint közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást is állítanak ki, ami a 2016 január elseje után kiadandó érettségi bizonyítványhoz szükséges is.

Augusztus 20-i ünnepség
Mészáros Zsolt

Jelentkezni az egyesület honlapján, ide kattintva lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód