Idén sem lesznek kevesebben a Balatonnál, mint tavaly, csak máshogy oszlanak el a turisták

A strandok persze kevesebb vendéget fogadhatnak a biztonságos távolság szabályai miatt, de ezek a turisták máshol jelennek majd meg.

A szakemberek várakozásai szerint a belföldi úti célok fel fognak értékelődni a jelenlegi helyzetben. "Fontos a biztonságérzet, és ott érezzük magunkat biztonságban, ahol ismerjük a körülményeket, ahonnan eljutnak hozzánk könnyen a hírek" - mondta az Inforádiónak Hoffmann Henrik, Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Azt is megjegyezte, hogy idén nem feltétlenül a strandok lesznek tele, hanem - épp a biztonságos távolság miatt - inkább a kirándulóhelyek.

Bízik abban, hogy nem lesz lényeges különbség az elmúlt évek és az idei esztendő balatoni turisztikai teljesítménye között, sőt úgy véli, hogy az őszi szezon erősebb lehet a korábbiaknál.

Szigliget polgármestere, Balassa Balázs - aki a Balatoni Szövetség társelnöke is - úgy látja, hogy a növekvő belföldi turizmus akár pótolhatja is a külföldről érkező vendégek hiányát. "Külföldi turisták nem érkeznek, ugyanakkor a magyar turisták nem fognak külföldre menni akkora számban, így sokan itt tervezhetnek kikapcsolódni" - vélekedett, és hozzátette, hogy a tavalyi vendégszám megismétlődésében bízik.

Arra is kitért azonban, hogy idén fele annyi vendéget engedhetnek be a szigligeti strandra, mint tavaly, így 20-30 millió forintos bevételkieséssel számol a község önkormányzata. A strandbelépők árainak emeléséről azonban már tavaly döntöttek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek