Kánikula helyett zivatarokra és lehűlésre kell számítanunk a hétvégén

Az esőköpeny lesz a legjobb barátunk a következő napokban.

Péntek reggel kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen lesz a hétvégénk. Lehet, hogy a naptárban már a nyári napokat ikszelgetjük, de az időjárásnak erről nem szóltak, úgyhogy még mindig a tavasszal megszokott esőzéssel örvendeztet bennünket.

Délután is sok felhő lesz felettünk, és többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására is, majd északnyugat felől szakadozottabbá válhat a felhőtakaró. Helyenként élénk lesz a változó irányú szél, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. Napközben 21-26°C között alakul a hőmérséklet. Hidegfronti hatás várható.

Időkép

Szombaton az ország nagyobb részén sokfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Néhol élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a délnyugati, nyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Vasárnap kezdetben sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat, de a délutáni órákban egyre többfelé megszűnhet a csapadék. Élénk, erős lehet a szél. Visszaesik a hőmérséklet, a maximumok 16 és 24 fok között alakulnak.

Hétfőn rövidebb napos időszakok ígérkeznek, továbbra is előfordulhat majd elszórtan kisebb eső, egy-egy zápor. 20-25 fok várható a délutáni órákban. Kedden egy gyenge hidegfront hozhat elszórtan záporokat, zivatarokat, valamint feltámadó északnyugati, nyugati szelet.

Forrás: Időkép

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás