Igazi prosztó megoldás: a Fradi kapusa fellökte az újpesti labdaszedő gyereket

Azonnal villant is a piros lap a rendkívül sportszerűtlen jelenet után.

Rendkívül sportszerűtlen jelenettel ért véget nemrég az Újpest – Ferencváros (1–1) rangadó: az FTC kapusa, Gróf Dávid túlságosan sietett volna egy kirúgással, és mivel nem kapott azonnal labdát a helyi labdaszedőktől, egyiküket durván fellökte, a srác métereket repült.

A játékvezető természetesen azonnali piros lappal kiállította, és mivel a Fradinak már nem volt több cserelehetősége - az egyébként szombathelyi születésű -, a csatár Varga Barnabás állt be a hátralevő másfél percre védeni.

Az újpestiek azonban már nem tudták tesztelni.

A derbit az M4Sport közvetítette, ha lemaradt volna róla, a ritkán látható jelenetet itt is meg tudja nézni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport