Pénteken délután Újpesten zajlott le az igazoltatás, aminek tragédia lett a vége. Az Index úgy számolt be az esetről, hogy a férfi és egy barátja az út mentén telefonáltak, ekkor léptek oda hozzájuk a rendőrök igazoltatás céljából - hogy miért, azt nem tudni, mindenesetre a férfi barátját egy órával korábban már szintén igazoltatták -, az 57 éves mérnököt megkérték, hogy kezét tegye a motorháztetőre, ami viszont annyira át volt forrósodva, hogy csak könyökölni tudott rá.
Azt hitték, csak színlel
Ekkor a rendőrök kényszert alkalmaztak, a férfi viszont szólt - barátja szerint négyszer is -, hogy rosszul van. Ennek ellenére az egyenruhások inkább kirúgták a lábát, hogy levigyék a földre, itt viszont már eszméletét veszítette Á. István. A férfi barátja szerint a fejét is beverhette.
A férfi időközben a helyszínre ért fia már csak azt látta, hogy a rendőrök tanakodnak a mozdulatlan test felett, hogyan élesszék újra, aztán a kiérkező erősítés sem kezdte meg az életmentést. A mentősök 25 perc elteltével érkeztek meg, de már nem tudták megmenteni a gyanús körülmények között elhunyt férfit.
Az RTL Híradója így számolt be az esetről:
A minimum furcsa intézkedésnél már csak az ügyészség reakciója a furcsább, akik azt közölték: bűncselekmény gyanúja nem áll fenn, így nyomozás sem kezdődött.
Ma a Blikk azt írta, hogy az elhunyt férfi egy ismert driftversenyző, Á. Olivér édesapja, és sokak által ismert autóbontót üzemeltetett. A lapnak egy barátja úgy nyilatkozott: "Soha nem ártott a légynek sem, egy végtelen nyugodt és segítőkész ember volt. Soha nem volt semmilyen összetűzése a rendőrökkel, ezért is érthetetlen az, ahogyan a rendőrök viselkedtek vele."