Így gyógyult meg egy 7 éves, koronavírusos magyar kislány

Korábban lélegeztetőgépre is került. Gyógyulásáról a Semmelweis Egyetem számolt be.
Gyógyultan hagyhatta el a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját az a 7 éves kislány a csütörtökön, aki március 22-én epilepsziás görcsrohamok miatt került a klinika intenzív osztályára – számolt be a Semmelweis Egyetem.

Mint írták, a kislánynál elvégzett koronavírus teszt pozitív eredményt mutatott. Kiderült, hogy a kislány az epilepsziája miatt január óta áll a klinika gondozásában. Március 22-én alapbetegsége miatt került az intézménybe, ahol állapota miatt altatásra és lélegeztetésre szorult. A légútbiztosítás során észlelt tünetek miatt végezték el nála az úgynevezett PCR típusú, vagyis a víruskimutatáson alapuló koronavírus tesztet, mely pozitívnak bizonyult. A kislány állapotában korábban nem utalt semmi koronavírus fertőzésre.

A felvétele utáni harmadik napon, a megismételt mellkasröntgen során tüdőgyulladásra utaló jeleket észleltek. A nemzetközi gyakorlatban is már használt és szakirodalomban javasolt gyógyszeres terápia, valamint az intenzív gondozás hatására a felvétele utáni nyolcadik napon a lélegeztető gépről le tudták venni, a tüdőelváltozásai pedig gyógyultak, állapota napról-napra jelentősen javult.

A beteget a kezdetektől megfelelő védőfelszerelésben ellátott egészségügyi dolgozók kezelték, ennek ellenére a klinika valamennyi munkatársánál és az érintett gyerek családtagjainál is elvégezték a koronavírus tesztet, mely negatívnak bizonyult. A kislány gyógyultan távozott a klinikáról, csak a kontroll vizsgálatokra kell majd visszamennie.

A Semmelweis Egyetem hozzátette, hogy család kérését és a betegjogokat tiszteletben tartva további nyilatkozatot nem adnak az esettel kapcsolatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek