Így húsvétolt Szombathely: képekben mondjuk el

Három helyszín, három fotógaléria, egy ünnep.

Rozmaring húsvéti készülődés sorozat volt az Agora - Gyermekek Házában március 27 és április 6. között. Óvodás és iskolás csoportok jelentkezhettek a kreatív programra, amin tavaszi ünnepkörhöz fűződő szokásokat elevenítettek fel, miközben húsvéti kézműves tárgyakat készíthettek. Így készültek a tojástartók gyékényből, dísztojások fából, madárfészkek kalácstésztából, csibék textilből.

Húsvéti készülődés az Agora Gyermekek Házában
Klikk a többi fotóért!
Nagy Zoli

Nyuszi szépségverseny, és a Fekete István Állatvédő Egyesület örökbefogadó napja volt szombaton délelőtt a Happy Zoo rendezésében a Homa centerben. A szebbnél szebb nyuszikat meg lehetett simogatni, és tartásukkal kapcsolatban is felvilágosítást kaphattak az érdeklődők.

Nyuszi szépségverseny
Klikk, és még több kép jön!
Nagy Zoli

Húsvéti családi délután volt a Savaria Plazában, ahol kézműves foglalkozás várta elsősorban a gyerekeket, de a felnőttek itt is szívesen csatlakoztak egy-egy festésre vagy ragasztásra. Eközben a színpadon már ténykedett a Fogi Színház, hogy a díszletek a helyükre kerüljenek, mire a kézműveskedés véget ér. Sajnos egy baleset beárnyékolta a délutánt, ugyanis a a kellékek és díszletek építésekor ledőlt kettő fa elem a színpadról és úgy esett, hogy az előadandó mese főszereplője épp alája került. Őt a mentők a kórházba szállították vizsgálatra. Az előadást végül megtartották, csupán kettő szereplő változott.

Az előadás címe pedig a Százholdas Pagonyban volt. Micimackó, Malacka, Tigris, Füles, Zsebi Baba és a többiek mind elmondhatják magukról hogy, nagy sikerük volt.

Húsvéti családi nap a Plazában
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód