Mint a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményéből kiderül, a legtöbbször kigyulladt növények, hulladékgyűjtő edények és tűzijáték égő maradványai miatt riasztják a tűzoltókat, de nem ritka, hogy társasház erkélyére esett pirotechnikai eszköz miatt keletkezik tűz.
Szilveszterkor az elsődleges kockázatot persze a tűzijátékok okozzák, ezekkel kapcsolatban a szervezet három szabály betartását kéri.
A tűzmegelőzés a vásárlásnál kezdődik
Tűzijátékokat csak az erre kijelölt, a hatóságok által ellenőrzött legális árusítóhelyeken vásároljunk, ahol szakképzett árusoktól lehet tűzvédelmi szempontból is megfelelő tűzijátékokat venni.
A megvásárolt tűzijáték megfelelő tárolása
A pirotechnikai eszközöket ne hagyjuk a gépjárműben, otthon a fűtőberendezéstől, a tűzhelytől és egyéb éghető anyagoktól távol helyezzük el. Olyan helyre zárjuk el, ahol nem éri napfény, pára vagy víz, és a gyermekek, illetve a háziállatok sem férhetnek hozzá.
A biztonságos használat
A szilveszteri tűzijátékokat december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig, kizárólag szabadtéren lehet felhasználni. Ez lehet a saját kertünk vagy közterület. A társasházak ablakából, vagy az erkélyről soha ne indítsunk tűzijátékot, mert rendkívül tűz- és balesetveszélyes.
Mindemellett pedig természetesen fontos betartani a használati utasításokat. És persze soha ne irányítsuk az eszközt emberre, állatra, növényre, járműre vagy épületre. A rakétákat ne indítsuk fák, vezetékek alól, vagy épületek közvetlen közelében, illetve ha erős szél fúj.
Emellett a szervezet arra is figyelmeztet, hogy ha valamelyik meggyújtott tűzijáték nem indult el, azt legalább negyed óráig ne közelítsük meg, ezután áztassuk vízbe. A tűzijátékokat nem szabad megbontani vagy átalakítani, ha valamelyik tűzijáték vizes lett, azt még azután se használjuk, hogy megszáradt. Az elhasznált eszközök még forró maradványait ne dobjuk azonnal a hulladékgyűjtőbe, mert azok, sőt olykor a mellettük lévő autók vagy épületek is gyakran emiatt gyulladnak meg.
És végül ne feledkezzünk el a házikedvencekről sem. Kövessük az állatorvosok és állatvédő szakemberek által javasoltakat, a megrémült és valahová beszorult állatokhoz pedig hívjunk tűzoltót.