Ipkovichot indok nélkül tiltotta le a Kossuth rádió?

A képviselő egy nyugdíjtémában készített vitaműsor felvételén vett részt, ám a véleménye nem tetszett a szerkesztőnek. A műsort újra felveszik majd, immár szocialista szereplő nélkül.

Nem mindennapi sajtótörténeti eseménynek volt szenvedő alanya nemrég Ipkovich György szocialista országgyűlési képviselő, Szombathely előző polgármestere. A politikust a jobbikos Novák Előd, valamint a KDNP-s Varga László társaságában meghívták az MR1 Kossuth Rádió műsorába, ahol a három honatya a múlt rendszerben kitüntettek nyugdíj-kiegészítésének megszüntetéséről vitázott. Ez ügyben ugyanis április 19-én több jobbikos képviselő, köztük Novák Előd nyújtott be határozati javaslatot a parlament elé.

Elterelő hadművelet?

Az egyórás műsorban mindhárom szereplő kifejtette a maga véleményét, majd a felvételt követően a szerkesztő elmondta az MSZP sajtósának, hogy a beszélgetés nem kerül adásba. Mi több, a hanganyagot sem adják ki. A szerkesztő akkor azt is kijelentette: hamarosan új vitát szerveznek, vagyis ismét felveszik a teljes műsort, de akkor már nem Ipkovich György, hanem egy LMP-s képviselő lesz a mikrofon előtt. Az ügy további pikantériája, hogy Novák Elődöt és Varga Lászlót az új felvételre is meghívták. A szocialistákat viszont nem, így az MSZP nem képviseltetheti magát a műsorban, s az ügyben a párt egyetlen tagja sem mondhatja el a véleményét.

Ipkovich Györgyöt telefonon értük utol, és kérdeztük a történet hátteréről.

- A sajtósunkon keresztül álltunk kapcsolatban a műsor készítőivel, engem a pártom jelölt ki, hogy vegyek részt a vitában. Kétségkívül erős kritikát fogalmaztam meg a kormány nyugdíjpolitikájával kapcsolatban, ám ettől függetlenül is felháborítónak tartom ezt az eljárást. Úgy vélem, lehet ugyan 20-22 évre visszanyúlva foglalkozni a nyugdíjak megállapításával, de tudtommal az ezzel kapcsolatos teendőket az Antall-kormány már elvégezte a 90-es évek elején. Akkor megvontak minden olyan régi, kiemelt nyugdíjat, ami az előző rendszerhez kötődött. Azt gondolom, ez a mostani helyzet csupán arra jó, hogy a kormány megpróbálja elterelni a figyelmet a rövidesen következő, a nyugdíjasokra nézve hátrányos intézkedésekről.

Ipkovich kritikus volt, de őszinte

A politikus szerint, ha visszatekintünk az elmúlt két esztendőre, akkor azt láthatjuk, hogy az Orbán-kormány döntései érzékenyen érintették például a rokkantnyugdíjasokat, a kedvezményes nyugdíjasokat, valamint a magánnyugdíj-befizetőket is. A képviselő azt mondja, a konvergenciaprogram közeledtével a csekkadó, illetve a tranzakciós adó is eljön, ezek pedig szintén a nyugdíjasokat sújtják majd. A politikus végül hozzátette: a rádió műsorában őszintén mondta ki azokat a gondolatokat, melyeket most a nyugat.hu-val is megosztott. Vélhetően ez a kritika volt az, ami nem tetszett a szerkesztőnek.

Rákérdeztünk, volt-e már része hasonló esetben a képviselőnek? Ipkovich a felvetésünkre határozott nemmel felelt, sőt kiemelte, hogy korábban ugyanebben a műsorban, ugyanezen szereplőkkel már folytattak egy vitát. Akkor minden probléma nélkül adásban is lement a műsor. Úgy tűnik, azóta változtak, szigorodtak a műsorkészítési elvek a királyi rádióban…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet