A futballcsapat öltözőjébe, tornaterembe, kultúrházba költöztetik az alsós iskolákat a kisebb településeken

A Kapuvár környéki falvakban először be akarták zárni az iskolákat, de találtak megoldást.

Több faluban megadta magát az iskolafenntartó, van, ahol a diákokat a helyi futballcsapat öltözőjébe költöztették – írja riportjában a Népszava.

Három Győr-Moson-Sopron megyei településen nem fogadták el az iskolák bezárását

Három, Kapuvár környéki településre látogattak el, ahol meglepő módszerekkel oldották meg, hogy olcsóbban fűthető helyiségekbe helyezzék át az iskolásokat.

Kapuvár környékén fekszik Agyagosszergény, Osli és Babót. A falvakban alsó tagozatos iskola működik, korábban a Soproni Tankerületi Központ úgy döntött, hogy a kisebb, csak alsó tagozatos iskolákat bezárják. Ezt a döntést hozták az említett három falu iskolájára is.

Ám a helyiek nem akartak ebbe belenyugodni, és úgy határoztak, saját maguk gondoskodnak a fenntartó helyett arról, hogy fennmaradjon a helyi oktatás, és ne kelljen más település iskolájába vinni a gyerekeket.

Visszatérnek a fafűtésre a gáz helyett

Megtalálták a megoldást is, egészen meglepő és abszurd módon.

  • Agyagosszergényben a diákokat a megyei harmadosztályban szereplő helyi focicsapat öltözőjébe költöztették.
  • Osliban a művelődési házba helyezték át az oktatást.
  • Babóton a falu pénzéből vett és üzembe helyezett kazánnal tették fűthetővé a tornatermet, ahol a szülők társadalmi munkában alakítottak ki gipszfalakkal tantermeket.
  • A tűzifa árát is összedobták a helyiek.
  • Az agyagosszergényi futballöltöző egy családi ház, amit az önkormányzat néhány éve felújított a focistáknak. Az egyik nagy szoba az összevont elsősök és másodikosok, a másik az egybevont harmadikosok és negyedikesek tanterme lesz.

    Közel egymilliós felújítás

    Osliban a művelődési ház terméből lett az iskola, ahol paravánnal választották el egymástól az alsós osztályokat. Itt mintegy másfél hónapig tanulnak a gyerekek, ugyanis a szülői munkaközösséggel összefogva már zajlik az iskolában a fűtési rendszer átalakítása. Gáz helyett fával fognak fűteni, az egyik vállalkozótól ajándékba kaptak egy vegyes tüzelésű kályhát.

    Babóton az önkormányzat 980 ezer forintból újította fel a tornatermet, ahol – mint írtuk –, szintén fatüzelésre térnek át a gázfűtésről.

    A helyiek nem csak azért tiltakoztak az iskolák bezárása ellen, mert másik településekre kellett volna járniuk az alsós gyerekeknek. Attól is tartanak, hogy ha a diákokat áthelyezték volna másik iskolákba, akkor véglegessé tehetnék a helyi iskola bezárását. Ezt pedig nagyon nem akarják.

    (Címlapképünk csak illusztráció.)

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet