Újra megjelentek a katonák az egészségügyi intézményekben és folyamatosan segítik a rendőrök munkáját a határvédelemben – mondta a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Spirit FM Katonadolog című műsorában. Szabó István szerint a járvány előző hullámai idején is tapasztalt katonai jelenlét miatt szükség van a honvédség hátországára, az önkéntes tartalékosokra.
Szabó István elmondta: a katonák – bár nem a korábbi létszámban, de újra megjelentek a kórházakban és az oltópontoknál. Jelenleg száz honvéd teljesít szolgálatot a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.
„De folyamatosan jelentkező feladat a határvédelem, ahol a rendőrség támogatása szintén jelentős erőforrást vesz igénybe a Magyar Honvédség részéről. Ott is bevonjuk a tartalékosokat” – jelentette be. Szabó István szerint ezért is nagyon fontos az, hogy megfelelő tartalékos hátország legyen a Magyar Honvédség mögött – írja az atv.hu.