Az Iszlám Állam fegyvereinek 7,2 százaléka Magyarországról származik

Ötször több magyar fegyvert használtak, mint amerikait.

Bő egy héttel ezelőtt írtuk Európai, köztük magyar fegyverekkel harcolt az Iszlám Állam 2017. December 18. 08:18 , hogy európai, köztük magyar fegyverekkel harcolt az Iszlám Állam. A statista.com statisztikával foglalkozó oldal nemrég résztelesebb adatokkal szolgált.

Mint írják, 2014-ben, amikor az Iszlám Állam átvette a hatalmat Irak nagy része fölött, sok amerikai fegyvert zsákmányolt, köztük M4-es és M16-os gépkarabélyokat, Humvee terepjárókat, és ezeket használták a fotókon és a propagandavideókon. Valójában azonban az amerikai fegyverek csak kis részét tették ki a dzsihádisták fegyverarzenáljának. A fegyvereik 90 százaléka ugyanis Kínából, Oroszországból és Kelet-Európából származik, de ez nem azt jelenti, hogy a számukra készültek, jellemzően zsákmányolták vagy a feketepiacon vásárolták azokat.

Az Iszlám Állam fegyvereinek származási országai
Forrás: statista.com

Az Iszlám Állam másik nagy beszerzési forrása a szíriai harcok során, az Aszad-rezsim hadseregétől lefoglalt arzenál volt. Szíriában elsősorban páncéltörő rakétákat, tankelhárítókat zsákmányoltak.

Összegezve, minden, az Iszlám Állam használt fegyver 43,5 százalékát Kínában, 12,1 százalékát Romániában, 9,6 százalékát Oroszországban, 7,2 százalékát Magyarországon gyártották. Bulgária, Szerbia, Németország, Irak, Lengyelország, Csehország is a listán van, Az USÁ-ból csupán a fegyverek 1,8, Iránból 0,9 százaléka származik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet