Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Gyöngyösfaluban, a Petőfi Sándor utcában, pénteken délután. Egy VW furgon haladt Kőszeg felé, amikor a jármű eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol ütközött egy út szélén parkoló Audival.
Mint kiderült, az Audi vezetője nem húzta be a kéziféket, így az autója meglódult hátrafelé és nekiütközött egy kapubejáróban álló Volkswagen személyautónak, amit nekilökött egy kapunak. Az Audi az ütközés helyétől kb. 50 méterre állt meg, az árokban.
A csattanásokra utcára sietők szembe találták magukat a baleset okozójával, aki látszólag nem volt képben az eseményekkel. A középkorú, kicsit akadozva beszélő férfi azt kérte, hogy ne hívjanak rendőrt, mert egy hónap múlva kapná vissza a vezetői engedélyét és inkább mindent kifizet.
A károsultak ekkor látták meg, hogy a roncs jobb első ülésében egy férfi ül, aki a mellkasát szorongatta fájdalmas arckifejezéssel. Azonnal tárcsázták a segélyhívót.
- A férfi megindult felém és elküldött a pics_KUKAC_ba, amiért rá hívtam a rendőröket. Ezután el akart sétálni a helyszínről – elevenítette fel a történteket egy asszony. Az okozó a kiérkező rendőröktől is azt kérdezte, hogy nem lehet-e semmissé tenni ezt az ügyet? És akkor ő most bajban van?A sofőrt és az utasát a mentők kórházba szállították. A vezetői engedéllyel nem rendelkező járművezetőnél már a helyszínen felmerült az ittasság gyanúja, ezért kettős vérvétel is várt rá. A mentőautót rendőrök kísérték a Markusovszky kórházig.