A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint ittasan ült volán mögé az a férfi, akit 2021. július 12-én igazoltattak a rendőrök Körmend belterületén, egy közlekedési baleset helyszínén.
Az intézkedés során a járműszerelvény vezetőjével szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították. A sofőrrel szemben vezetői engedélyének elvétele mellett járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Körmendi Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!