„Novák Katalin köztársasági elnök hivatalos látogatásra utazik Katarba. Az államfőt katonai tiszteletadás mellett fogadja majd Tamím bin Hamad ál-Száni katari emír” – közölte a Sándor-palota csütörtök este, amit a klubradio.hu vett észre. Az államfő tavaly augusztusban fogadta Katar emírjét Budapesten, aki meghívta őt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!