Jakab Péter várja, hogy "az ismeretlen tiszás katona" bejelentse visszalépését

A Jobbik volt elnöke arról is beszélt, felajánlotta az együttműködést Magyar Péternek, de csak egy röhögő emojit kapott.

„Várjuk a Tisza Párt és az ismeretlen tiszás katona bejelentését is, hogy visszalép, és nem osztja meg az ellenzéki szavazatokat” - üzent Jakab Péter ex-jobbikos, hétfő óta DK-s politikus a Telexnek adott interjújában, amit a 444 szemlézett.

Jakab emlékeztetett, nyolc éve 127 szavazattal kapott ki a Borsod 1-es körzetben (Miskolc) a Fidesz jelöltjétől, Csöbör Katalintól. Szerinte 2018-ban jobb eredményt tudott volna elérni függetlenként, mint jobbikosként, mivel „hatott a választókra Vona Gábor pökhendisége." Jakab szerint ugyanazt a pökhendiséget mutatta a Jobbik elnöke 2018-ban, mint most Magyar Péter.

A Jobbik korábbi elnöke szerint most van esélye a győzelemre, de csak akkor, ha mindenki felsorakozik mögötte. Állítása szerint Juhász Rolandot, a Tisza párt helyi jelöltjét nem is nagyon ismerik. „Nagyon nehéz arra biztatni az embereket, hogy szavazzanak valakire, akiről nem tudunk semmit" - mondta, majd arról beszélt, korábban kereste a Tisza Párt elnökét is egy lehetséges összefogás miatt, de "Magyar Pétertől egy röhögő emojit kaptam. Nem túl államférfiúi viselkedés, de az nevet, aki utoljára nevet.”

A DK újdonsült igazolása szerint ha az ő indulása miatt kapna ki Tisza jelöltje, akkor az csak azt bizonyítaná, hogy Magyar Péter átverte saját szavazóit, mert korábban az ő posztja alá azt írta, hogy a párt mindkét miskolci körzetet meg fogja nyerni. Jakab Péter azt mondta, ha ő nem indul el a választáson, a szavazói otthon maradnak és nem fognak Magyar jelöltjére voksolni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet