Borzasztóan buták vagyunk mi magyarok. Vagyis a bicikliseket és gyalogosokat lefitymáló autós többség. Vagyis dehogy a többség, hanem a döntéshozók. Ilyesmi gondolatok kavarogtak bennem kedd este a Fuga Építészeti Központ rendezvénye után, aminek főszereplője az urbánus terek zen papja, Jan Gehl volt, a világ egyik legelismertebb városépítésze. A 76 évesen is bámulatosan élénk szakember az első perctől a kisujja köré csavarintotta a hallgatóságot, ami még azt is elfelejtette, hogy lassan fuldokolni kezd önnön tömegétől - az előadásra ugyanis annyian voltak kíváncsiak, hogy többen ki is szorultak a teremből. Ez mondjuk jó jel volt, főleg, ha majd közülük kerülnek ki a jövő főépítészei.
Szemmagasságban szar
Gehl építészne tanult, de amikor 1961-ben összeházasodott egy pszichológussal, rájött, hogy az építészek semmit nem tudnak az emberről. Ezért újabb negyven évet töltött azzal, hogy újratanulja a szakmáját - de már az emberek szemszögéből. Akkor jött rá, hogy korának technokratikus-modernista elgondolásai alapvetően elhibázottak voltak. A sok, katonásan elrendezett lakótelepkomplexum felülről, a levegőből jól nézett ki, de
szemmagasságban egy szar volt.
Mindeközben fotókon mutatta meg ennek az építészeti vonulatnak a legordítóbb negatív példáját: Brazíliavárost (lásd az előző képen), ami csodálatosan nézett ki egy helikopterből letekintve, de senki nem vette észre, hogy ez meggyilkolta az életet. Illetve de: a gyalogosok odalent, akik csak gyalogoltak és gyalogoltak az embertelen nagy, végeláthatatlan terekben.
Aztán hozott egy másik rossz példát is, Dubajét, amire a
madárszar építészet
fogalmat használta, nagy derültséget okozva: itt meg a felhőkarcolók néznek ki úgy, mintha madarak potyogtatták volna le a salakanyagukat. Ezek is látványosak messziről, közelről viszont inkább túlméretezett parfümösflaskáknak tűnnek. Gehl szerint ez mind-mind tévút (amire persze szerencsére időközben az építésztársadalom egy része is rájött):az építészet nem csak a forma. Az építészet a forma és az élet együtthatása.
Boldogságot hazudó tervek
Persze az építészek igyekeztek ezeket az otromba tereket ideálisnak bemutatni: terveiken mindenhova vidám, mosolygó embereket rakosgatnak,
végtelen boldogság van
ezeken, de gyakran történik az, hogy amint megvalósulnak, egészen másképp festenek: szomorúan szürkék és benépesítetlenek maradnak.
Gehl folyamatosan arra lyukad ki - ami nem véletlen, hiszen a komplett gondolatfolyama is innen szökkent szárba -, hogy az a jó városbelső, ami az emberre figyel elsősor. Nem madártávlatból kell tervezni, hanem abban a magasságban, ahol az emberi tekintet jár, és öt kilométer per órás sebességben, ahogyan az emberi lábak járnak. Ennek pedig szükséges velejárója, hogy az életünket telepöfékelő autókat minnél kijjebb szorítsuk - ahogy szülővárosa, Koppenhága is tette az elmúlt évtizedek során, többek között az ő terveinek is köszönhetően.
A hosszú élet titka: autó helyett gyalogszer?
A dán főváros autósközpontú városból gyalogosközpontú lett, amivel ma felvilágosult fáklyavivők az összes többi város előtt, amik még mindig a sűrű nyomorgással, dugókkal, benzingőzzel küszködnek. A koppenhágaiak ott tartanak, hogy a munkába 37 százalékuk biciklivel jár, 22 százalékuk tömegközlekedéssel, és csak 27 százalékuk ül autóba. Aki pedig bringázik jó időben, azoknak a 70 százaléka télen sem száll le a pedálról.
Jan Gehl és rajta kívül páran már rájöttek: alapvetően meghatározza életminőségünket az, hogy milyen utcák, parkok vesznek körül minket, ezért nem szabad engednünk, hogy a vad motorizáció végérvényesen elvegye tőlünk azokat a tereket, amiket arra kéne használnunk, hogy társasági életet éljünk bennük. Meg gyalogoljunk és biciklizzünk, ha már a sok autózás miatt rohamosan romlanak a nagyvárosok népegészségügyi statisztikái. Márpedig egyre többen vagyunk városlakók, viszont élni is szeretnénk a városainkban.
Megformáljuk városainkat és aztán azok formálnak minket
- ahogy Gehl fogalmaz könyvében, Az élhető városban, ami ötven év tapasztalatait összegzi a témában, és a napokban magyar nyelven is megjelenik. És még ennél is többször elhangzik benne a város szó.
