"Csak egy út maradt: mindent megteszünk azért, hogy megszervezzük a sztrájkot. Készüljetek, január 31-ére figyelmeztető sztrájkot fogunk hirdetni" - mondta az Eduline beszámolója szerint Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt, a kormány képviselőjével folytatott tárgyalás után. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja hozzátette, hogy ha a figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, március 16-án újabb sztrájkot szerveznek.
Mint kiderült, nem sikerült a tárgyalásokon elérni, hogy vonják vissza az állami iskolák dolgozóira vonatkozó rendeletet, amely alapján fizetés nélküli szabadságra kell küldeni azokat, akik nem oltatták be magukat koronavírus ellen, illetve nem született megállapodás a béremelésről sem. A sztrájk kapcsán a még elégséges szolgáltatásokról sincs megállapodás, mert a kormány elvárná, hogy a tanárok tanítsanak a sztrájk időtartama alatt, miközben szerintük még gyermekfelügyelet sem kellene.
A két szakszervezeti vezető azt kérte a szülőktől, diákoktól is, hogy támogassák őket.