Hoppá, félrenéztem valamit – Japánban Abe Sinzó jelenlegi kormányfő simán nyert az előrehozott választásokon, ahol valószínűleg meg sem említették a migránsokat, Tomio Okamura ellenben Csehországban remekelt, mint a nacionalista-szélsőséges nézeteket valló SPD vezetője.
A szombat délben véget ért szavazáson nem kevés meglepetés született: az új Parlamentbe összesen kilenc párt jutott, és a pesszimista, a szabadság értékeit a maguk módján szenvedélyesen védő csehek máris az „egypártrendszer” visszatéréséről beszélnek – ők még nem tudják, mit jelent ez...
A milliárdos-populista Andrej Babiš (akinek nem kevés magyarországi érdekeltsége is van, és Csányi Sándor ellenfelének tartják a magyar agrárpiacon) vezette ANO (Elégedetlen Polgárok Szövetsége) nevű párt közel 30 százalékot kapott, ami a vártnál valamivel jobb eredmény (a szeptemberi felmérések többségében 25-27 százalékon szerepeltek). Ez nyilván messze van a FIDESZ-féle kétharmadtól – ám a csehek ijedősebbek, és máris a „cseh Trump”-ként emlegetik a szlovák származású Babišt. Ami egyébként – legalábbis a két elnök szellemi kapacitásait illetően – mindenképpen túlzás, Babiš az amerikai elnök mellett akár polihisztornak is nevezhető.
Az igazi meglepetés azonban a Kalóz-párt bejutása a Parlamentbe – több mint 10 százalékot kaptak, elsősorban a prágaiak és a vidéki fiatal értelmiség jóvoltából. A liberális párt kevés pénzből kampányolt, nem voltak óriásplakátjaik, és elsősorban híveik lelkesedésében és az internetben bíztak – nem hiába! A már említett Tomio Okamura pártjával fej-fej mellett haladtak a szavazatok számlálása közben, végül meg is előzték őket!
A „klasszikus baloldal” összesen alig 15 százalékot szerzett, mégpedig úgy, hogy a kommunisták, ha kevéssel is, de beelőzték a szocdemeket. A Kommunista Párt 1989 óta a legrosszabb eredményét érte el, először süllyedt 10 százalék alá. De siralmas a helyzet a szocdemeknél is, a maguk hét százalékával.
Megnyugtatónak tartják az elemzők, hogy a TOP 09 végül bejutott a parlamenti pártok közé (6 képviselővel), ugyancsak a prágai és a nagyvárosi polgároknak köszönhetően – a TOP 09 ugyanis 2009 óta megbízható és becsületes pártja az EU-barát és liberális nézetek híveinek. Ugyancsak meglepetés a Polgármesterek és Függetlenek Pártja bejutása, a két párt együttesen több mint 10 százalékot kapott.
A már ma reggel megindult koalíciós tárgyalások eredményéről egyelőre csak találgatni lehet, az viszont bizonyos, hogy a parlamenti pártok egy része határozottan elutasítja az együttműködést az ANO-val, hangsúlyozva, hogy annak két vezetője ellen is bűnügyi eljárás van folyamatban, és a rendőrség a választások előtt mentességük felfüggesztését kérte a Parlamenttől.
Csehországban tehát jelentősen átalakult a politikai paletta összetétele, ám azok a kommentárok, amelyek Trumphoz vagy akár Orbánhoz hasonlítják a választások győztesét, mindenképpen túlzók. Csehország jelenleg a térség gazdaságilag legerősebb állama, a korona Európa legjobb fizetőeszközei közé tartozik, és a bejutott pártok egy része valószínűleg megfelelő garancia lesz arra, hogy az ország ne térjen arra az útra, amely kifelé vezet Európából. A szélsőség erősödése általános európai trend, a cseheknél elért eredményük ehhez képest átlag alattinak mondható, ráadásul a Kalóz-párt és a hagyományosan jobboldali ODS harmadik ill. második helyezése bőven ellensúlyozza Okamura pártjának erősödését.
Egyelőre tehát aggodalomra semmi ok, a csehek svejkelhetnek tovább, anélkül, hogy Európának igazán aggódnia kellene az országban tapasztalható változások miatt.