Olvasónk készítette az alábbi képet, és jelezte, hogy a szombathelyi vasútállomás melletti patikában elfogadható áron, 399 forintért lehet maszkot kapni.
Úgy tűnik, vége a maszkhiánynak, nemrég arról szóltak a hírek, hogy sehol sem lehet szájmaszkot kapni, és ha mégis, akkor horrorárakon. Nem véletlen, hogy egyre több önkormányzat (Szombathely az elsők között) rendelt nagyobb tételben, osztotta és osztja ingyen a lakosságnak.És így már az sem olyan meglepő, hogy a magyar kormány összesen 400 ezer darab szájmaszkot adott
A magyar kormány 300 ezer maszkot adott Horvátországnak és Szerbiának 2020. April 06. 20:15 Észak-Macedóniának, Horvátországnak és Szerbiának. Szijjártó Péter nemrég Szkopjéban azt mondta, Budapest azért tud segíteni más országoknak, mert vásárolt egy maszkok gyártására alkalmas gyártósort Kínától, és hamarosan elkezdődik az egészségügyi maszkok sorozatgyártása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!