Csípős hidegben, de napsütésben próbálunk átjutni a szombathelyi Bem József utca 2. mögötti játszótér kavicsburkolatán, ami nem is olyan egyszerű. Sajtótájékoztatóra igyekszünk, az ígéret szerint átfogó képet kapunk majd a játszóterek felújításáról.
Tény, hogy Szombathelyen a fűnyírásból, a parkolókból, az utcák és játszóterek felújításából vagy azok hiányából lehet komolyabb politikai tőkét kovácsolni, és ezekkel lehet a közbeszédet tematizálni.
Való igaz, egy önkormányzatnak éppen az ilyen dolgok megoldása a feladata. Élhető életkörülményeket teremteni a lakosságnak, és minél magasabb szinten kielégíteni azokat az igényeket, amiket egy önkormányzat kielégíteni képes.
Jó ötlet volt a parkerdei játszótér
Nem véletlen hát, ha a játszótér közepén népes társaság gyülekezett, Nemény András polgármesterrel, Horváth Soma alpolgármesterrel, aki ennek a választókerületnek a képviselője is egyben. De Izer Gábor, a Szompark igazgatója, Pintér Gábor, a játszótér tervezője, és Bődi Lívia, a Szépítő Egyesület elnöke is jelen volt.
És ami az átfogó képet illeti. Nemény András elmondta, 2019 óta 189 millió forintot költött az önkormányzat a játszóterekre. Ebből 64 millióba került az új parkerdei játszótér, aminek kialakítása szerinte jó döntésnek bizonyult, magas a kihasználtsága.
30 millióból 13 játszóteret fejlesztettek, most pedig itt vagyunk a Bem József utcában, ahol 65 milliós uniós támogatásból és 35 millió önerőből újult meg ez a nagy játszótér, két kisebb másikkal együtt. Azok közül a Nagy László utcait teljesen, a Barátság utcait részben újították fel.
Nemény szerint a lakosság látja, hogy az önkormányzat sokat költ a játszóterekre, egyébként, ha elnyernek uniós támogatást, ahhoz mindenképpen hozzá kell tenni az önrészt, még ilyen nehéz gazdasági helyzetben is – mondta.
Háromévente felül kell vizsgálni a játszótereket
Horváth Somát gyerekkorában erre a játszótérre hozták – tudtuk meg az alpolgármestertől ezt a nélkülözhetetlen információt. Nemrég még pont olyan volt ez a játszótér, mint annak idején, így nagyon ráfért már a felújítás – mondta. A játszótér akadálymentesített, megfelel az uniós szabványoknak, a lakók kérésére a pingpongasztalt is újraépítették.
Izer Gábor abba avatott be minket, hogy 78 játszótér található a városban, ezeket háromévente kötelező felülvizsgálni. Az idén 44-nek járt le a három éve, a felülvizsgálatot külsős szervezet végezte el, az általuk előírt felújításokat pedig a Szompark.
De ennél többet is tettek: ha már úgyis dolgoznak a játszótéren, akkor lefestették, amit le kellett, kijavították, amit ki kellett javítani, és pótolták, amit pótolni kellett.
Bődi Lívia pedig arról beszélt, hogy 1985-ben az akkor százéves Szépítő Egyesület egy kisebb emlékparkot és emlékhelyet hozott létre a közelben. Ez azonban közben eltűnt, nemrég azonosítottak néhány, akkor ültetett fát, ezeket táblákkal jelölik majd.
Az emlékhelyet egy másik helyszínen újra létrehozták, ahová azt a két régi pihenőpadot is kihelyezték, ami korábban a Smidt múzeum gyűjteményében volt.