Je suis Magyar! – üzente Pankotai Lili

Ott lesz Magyar Péterrel az ügyészségnél szerdán az aktivistalány.

Magyar bejelentette: szerda reggel 10-kor a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen fogják meghallgatni amiatt, amit a Völner-Schadl-ügyről tud. Pankotai közösségi oldalán biztosította a támogatásáról, ahol ezt írta:

"Je suis Magyar! A szó szoros és átvitt értelmében is. Péter ott leszünk holnap 10.00-kor a Belgrád rkp. 5.-ben az Ügyészségnél, hátha nem akarnak majd kiengedni. De addig leszünk ott amíg ki nem engednek."

Magyar Péter nemrég kommentben reagált a lány Facebook-oldalán. Ezt bírta: "Köszönöm, de ezt a harcot én most egyedül vívom és nem tartanám szerencsésnek, ha más közszereplővel összemosnák az eseményt. Gondolom, nem kell magyaráznom, miért. Köszönöm a megértést."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet