Jelentjük, a Kisgazdapárt él, és a Jobbikkal szövetkezik

Együttműködésre lépett a Jobbik-Konzervatívok és a Független Kisgazdapárt (FKgP). Az erről szóló dokumentumot pénteken Budapesten írta alá a két pártelnök.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke az eseményen arról beszélt: a rendszerváltás óta eltelt időszak „pusztulást és elszegényedést hozott a vidék számára", holott „élhető vidék nélkül nincsen normális Magyarország".

Hangsúlyozta: „élhető, büszke és független Magyarország" mindkét politikai közösség víziója, ennek megvalósítása érdekében pedig az egyetlen történelmi párttal lép most történelmi szövetségre a Jobbik.

Hangsúlyozta: mindkettejük elképzelése az, hogy nem a külföldi multik földfelvásárlása, hanem a magyar föld kincseit hasznosító kisvállalkozások boldogulása a jövő záloga.

A 2022-es választás nagy tanulsága is az, hogy a vidék Magyarországa nélkül nincsen kormányváltás – mondta Gyöngyösi Márton, hozzátéve, a Fidesszel szemben nincs, aki jobboldali keresztény konzervatív alternatívát nyújtana.

Balogh Károly, a Független Kisgazdapárt elnöke azt hangsúlyozta: a megállapodás mérföldköve a párt fejlődésének.

Vidéken, a kis falvakban, a mezővárosokban tartósan jelen vagyunk – mondta pártjáról, hozzátéve, ezen a területen érezhető tevékenysége az ellenzéki pártok közül csak a Jobbiknak van.

Csak olyan együttműködésnek van értelme, aminek a célja a vidék visszahódítása a Fidesz hazug és nemzetellenes uralma alól – jelentette ki.

Bencze János, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője elmondta: a két párt közös országjárást szervez, majd az ennek során feltárt problémákra megoldást kínáló közös programot dolgoznak ki.

Atyánszky György, az FKgP alelnöke azt idézte fel: nem előzmény nélküli ez a megállapodás, hiszen már 2018-ban visszaléptették valamennyi jelöltjüket a Jobbik színeiben indulók javára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek