Jó sportolók és jó tanulók kaptak kitüntetést a Bolyaiban

Nem egyszerű elnyerni ezt a címet.

Június 15-én nemcsak a tanév zárult a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. A vakáció kezdete előtt ünnepélyes keretek között adták át a 2021-es évre vonatkozó Jó Tanuló, Jó Sportoló pályázat legeredményesebb diákjainak az oklevelet.

Nem kis meglepetést okozott a kiválasztott tanulóknak a legjobbaknak járó kitüntetés, ugyanis arról, hogy ők kapják a díjat, nem tájékoztatták őket előre, azt csak a tanévzáró keretein belül tudták meg.

Kuneczné Klajzovics Judit, az iskola egyik tanára az átadóra vonatkozó kérdéseinkre elmondta, az elismerésekben azok a 5-12. osztályban tanulók részesülhetnek, akik a kiemelkedő tanulmányi átlag mellett kiváló sporteredményt is elértek. Kiemelte továbbá, hogy ezek az eredmények az előző tanévre vonatkoznak, így fordult elő az a helyzet, hogy az egyik díjazott már az egyetem padjait koptatja.

Az elismerés elnyeréséhez több kritériumnak is meg kell felelni. Egyrészt, a tanulók év végi átlagának meg kell haladnia a 4,7-es, illetve a 4,8-as átlagot, másrészt pedig egy sportág hazai vagy nemzetközi versenyén az első hat hely valamelyikén kell végezniük.

Ez alapján az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban a következő tanulók részesültek oklevélben a 2020/2021-es tanévben nyújtott teljesítményük alapján.

  • Kulcsár Amira az Atlétika Országos Diákolimpiai Döntő 10x200m váltófutásban elért 1. helyezéséért
  • Némethy Száva Hanna a Röplabda Korosztályos Országos Bajnokság 4. helyezéséért
  • Németh Viola a Torna Korosztályos Országos Bajnokság - Szerenkénti Döntő-Ugrásban elért 2. helyéért
  • Németh Luca a Röplabda Korosztályos Országos Bajnokságon elért 4. helyezéséért, illetve az Atlétika Országos Diákolimpiai Döntő 10x200m váltófutás 1. helyéért
  • Karip Olivér az Atlétika Országos Diákolimpiai Döntő 10x200m váltófutásban nyújtott 1. helyéért
  • Kaposi Fanni az Atlétika Országos Diákolimpiai Döntő 10x200m váltófutásban elért 1. helyezéséért
  • Csákváry Kinga a Röplabda Korosztályos Országos Bajnokságon szerzett 4. helyéért
  • Mercs Abigél a Gyorsasági Görkorcsolya Felnőtt Országos Bajnokságon elnyert 2. helyezéséért
  • Opra Csege az Atlétika Országos Diákolimpiai Döntő 10x200m váltófutásban elért 1. helyéért
  • Sándor Péter Barnabás az Atlétika Országos Diákolimpiai Döntő 10x200m váltófutásban elnyert 1. helyezésért
  • Sipos János Tamás a Gyorsasági Görkorcsolya Felnőtt Országos Bajnokságon szerzett 2. helyéért, illetve a Gyorsasági Görkorcsolya Európa Bajnokságon elért 5. helyezéséért
  • Komondi Réka a Röplabda Korosztályos Országos Bajnokság 4. helyéért
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport