Jöhet a négy napos munkahét a szombathelyi polgármesteri hivatalban

Czeglédy Csaba képviselő féléves próbaidőre tett javaslatot.

Vizsgálják meg a négynapos munkahét bevezetésének szakmai és jogi lehetőségeit a szombathelyi polgármesteri hivatalban – javasolta a közgyűlésen Czeglédy Csaba (független) városi képviselő.

Czeglédy elmondta, az utóbbi években sok próbálkozás van világszerte a munkahelyi stressz csökkentése és a hatékonyabb munkavégzés érdekében. A pandémia alatt a home office került előtérbe, de most már a négynapos munkahetet preferálják.

Ennek lényege, hogy a munkavállalók hétfőtől csütörtökig dolgoznak, utána jön három szünnap. De az elvégzendő munka mennyisége nem változik, ezért racionálisabb és hatékonyabb lesz a munkavégzés. Persze, ez a módszer elsősorban a szellemi, irodai munkáknál jöhet szóba.

Czeglédy ezért javasolta, hogy ha az előzetes vizsgálat úgy látja, akkor ősszel a polgármesteri hivatalban be lehet vezetni a négynapos munkahetet, először hat hónapos próbaidőre. A hivatalban a pénteki nap amúgy is csak négy órás, az ügyeleteket a döntés nem érintené.

A képviselő szerint, ha a próbaidő sikerrel zárul, akkor jó példát mutathat a város vállalkozásainak is, és remélhetőleg egyre több helyen vezetik be a négynapos munkahetet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet