Február 7-én, vagyis jövő szombaton Szombathelyen tartanak "háborúellenes gyűlést" a Digitális Polgári Körök, ezzel együtt a városba érkezik Orbán Viktor miniszterelnök is - értesült lapunk.
Olvasónktól kaptunk nemrég egy fotót, amelyen a DPK-gyűlésen való részvételre buzdít az egyik kisebb vasi település polgármestere. A levél elején rögtön közli, hogy a térség országgyűlési képviselőjének kérésére tájékoztatja a lakosságot az eseményről, melynek helyszíne
a Haladás Sportkomplexum lesz.
A programon való részvétel előregisztrációhoz kötött, jelentkezni kizárólag a település vezetőjénél lehet.
Cikkünk megjelenése előtt kerestük a helyi Fideszt is, hogy erősítsék meg Orbán Viktor szombathelyi látogatását, de nem kaptunk választ.
Ám a hivatalos bejelentést valószínűleg maga Orbán Viktor teszi meg. Ma ugyanis a DPK-gyűlések soron következő állomása Hatvan, és az eddigiek szerint a miniszterelnök itt jelenti be a következő helyszínt. Vagyis minden valószínűség szerint Szombathelyt. ( Frissítés: a szombati esemény végén Rákay Philip műsorvezető bejelentette, hogy február 7-én Szombathely lesz a DPK-gyűlések következő állomása.)
Orbán egyébként legutóbb 2014-ben, az önkormányzati választási kampányban látogatott
Orbán Viktor titokzatos látogatása Szombathelyen 2014. October 10. 18:32 a városba. Itt készült az a fotó is, amely később nemzetközi karriert is befutott, sőt, több plakát alapanyagaként is szolgált:
A miniszterelnök egyébként nem feledkezett meg teljesen a városról, legutóbb tavaly novemberben az egyik DPK-gyűlésen tett említést Szombathelyről, amikor úgy fogalmazott Orbán Viktor szerint Szombathelyre csak megszületni nehéz 2025. November 29. 13:46 , ide csak megszületni nehéz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!