Sajtótájékoztatón ismertették a XXXVIII. Sitkei Rockfesztivál Park Inn by Radisson Sárvár részletes programját, jótékonysági céljait és idei újdonságait. A jubileumi fesztivált 2026. augusztus 20–22. között rendezik meg a sitkei Kálvária-kápolnánál.
Az első sitkei kápolnakoncertet 1986-ban szervezték meg, így az idei rendezvény a fesztivál negyvenéves történetét ünnepli. A szervezők hangsúlyozták: a fesztivál nemcsak zenei esemény, hanem továbbra is a Kálvária-kápolna és környezetének megóvását szolgáló közösségi összefogás.
Augusztus 20-án 18 órától a KORÁL Keresztes Ildikóval, 20.30-kor a Bagossy Brothers Company, 22.30-kor pedig az AWS lép színpadra. A nyitónapon Balázs Fecóról Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekesről, dalszerzőről, a kápolnakoncertek megálmodójáról is megemlékeznek. A programot a nemzeti ünnepen tűzijáték zárja.
Augusztus 21-én 18 órától a Fish!, 19.30-tól a Mudfield, 21 órától az Ossian, 22.45-től pedig a Totális Metál ad koncertet. A nap több jubileumot is összekapcsol: a Sitkei Rockfesztivál és az Ossian egyaránt negyvenéves.
Augusztus 22-én 16.30-kor az Akela, 18 órakor a Leander Kills, 19.40-kor a Kárpátia, 21.20-kor a Lord, 23 órakor pedig a Sing Sing lép fel. A Lord már az első, 1986-os kápolnakoncerten is szerepelt.
Az Akusztik Színpadon augusztus 20-án az Ndrew’s Acoustic, augusztus 21-én a Novelzone, augusztus 22-én pedig a NoPara! Akusztik zenél a nagyszínpadi fellépések szüneteiben.
A fesztivál következő jótékonysági célja a kápolnához vezető kétoldali, ívelt lépcsősor műemléki helyreállítása. Az értékleltár és a végleges tervdokumentáció elkészült, a felújítás költségeihez pedig a tavalyi és az idei fesztivál fennmaradó bevételével, valamint adományokkal kívánnak hozzájárulni.
A sajtótájékoztatón bemutatták az idei fesztiválpoharat és a negyvenéves jubileumra készült retrópoharat is. A retrópoharat Benkő Sándor sárvári fotóriporter által az 1980-as években készített kápolnafotó díszíti, és az elmúlt négy évtized fellépőinek nevei is szerepelnek rajta.
Az idei fesztiválpoháron egy koncertpillanatot megörökítő hangulatfotó és a kiemelt támogatók nevei láthatók. A limitált kiadású poharak augusztus 20–22. között a fesztivál helyszínén vásárolhatók meg közvetlenül a Kápolnáért Kulturális és Sportegyesülettől.
Megvásárlásukkal a látogatók a Kálvária-kápolna felújítását támogatják.
Jótékonysági licitet is rendeznek, amelyen árverésre bocsátják Ambrus Attila keramikusnak a fesztiválra készített egyedi pereces kulacsát. Emellett ötven darab kápolnás korsó készül; értékesítésük bevételének egy részét a kápolnához vezető lépcsők felújítására fordítják.
A fesztiválterület is fejlődött: a színpad előtti domboldalt több száz köbméter földdel töltötték fel, a biztonságosabb közlekedés érdekében pedig kivilágítják a parkolóból a rendezvény területére vezető utat.
A családokat gyereksarok várja arcfestéssel, hennával és karkötőkészítéssel. A 14 év alatti gyermekek számára továbbra is ingyenes a belépés.
Újdonság, hogy a helyszínen készpénzzel, bankkártyával és SZÉP-kártyával is lehet fizetni. Kedvezményes napijegyek és bérletek augusztus 16-án éjfélig vásárolhatók meg online, a tixa.hu jegyportálon.
A torlódás elkerülése érdekében érdemes időben érkezni a rendezvényre. A kapunyitás augusztus 20-án 16 órakor, augusztus 21-én 17 órakor, augusztus 22-én pedig 14.30-kor lesz.
A parkolás idén is ingyenes. A parkolóban elhelyezett adományládában önkéntes felajánlásokat fogadnak, az így befolyt összeget is a kápolnához vezető lépcsők felújítására fordítják.
A szervezők 2026. augusztus 20-22. között minden érdeklődőt szeretettel várnak Sitkén, a jó zenék mellett idén is piknik hangulat várja a családokat, baráti társaságokat.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.