Júliusban már nem tér vissza a tartós hőség

Legfeljebb csak a hónap végén, de az sem lesz tartós.

A hét végétől csökken a forróság, ráadásul a közelmúltban megtapasztalt drasztikus, tartós hőhullámokra júliusban már nem számítunk - mondta a 24.hu-nak Molnár László meteorológus. Péntektől egy hideg légörvény keleti-délkeleti irányból szállít fölénk légtömegeket, mely a hétvégén és még a jövő hétfőn is kiadós, tartós esőket hoz az ország déli tájaira, de az ország más részein is várhatók elszórtan záporok, zivatarok.

Ezzel együtt a hőmérséklet csúcsértéke is 28-30 fok körüli értékekre csökken, ami megegyezik július közepének átlagával.

Ennek a légörvénynek a helyébe aztán egy északnyugati áramlás lép, mely további enyhülést hoz, így a hőmérséklet maximumok 27-28 fok körül alakulnak, kevés eső inkább észak-keleten valószínű.

Július 26. környékén aztán néhány napra visszatér a hőség, de ez sem lesz tartós.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás