Videó: Kakaósdobozba rejtett afetamint fogtak a rendőrök

Ezer adag speed biztosan nem kerül már a drogpiacra.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytat nyomozást egy miskolci férfival szemben - írja a Police.hu

A rendőrök december 11-én este Miskolcon, a József Attila úton Közlekedési ellenőrzés miatt állították meg a 43 éves V. Rolandot. A jármű átvizsgálásakor a csomagtartóban egy kakaós tej dobozába rejtve körülbelül 1 kilogramm kábítószergyanús masszát találtak, amelyet lefoglaltak, a férfit pedig előállították. Az otthonában megtartott kutatáskor a KR NNI nyomozói a bűncselekményhez kapcsolódó tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le.

Az autóban megtalált anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint amfetamin, amely – súlya alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 2 millió forint.

A rendőrök V. Rolandot kihallgatták, majd őrizetbe vették és letartóztatását indítványozták. A nyomozást a KR NNI szakértők bevonásával folytatja.

Amfetamin a kakaósdobozban

Miskolcon, egy autóban körülbelül 1 kilogramm súlyú kábítószergyanús masszát találtak a rendőrök.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek