Kőszeg felől Szombathely irányába tartott egy Mercedes személygépkocsi, aminek a vezetője egy kamion előzésébe kezdett. Szemből azonban egy szabályosan közlekedő Fiat érkezett a kanyarban. A vétlen sofőr a veszélyt látva fékezett és az árok szélére kormányozta a járművét, de érintőlegesen ütközött a Mercedesszel, aminek szintén érintőlegesen nekiütközött az éppen megelőzött kamion is.
A Fiat bal első kereke kiszakadt, a jármű az árokban állt meg. A balesetben a Mercedes vezetője az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett. A 37 éves férfi munkába tartott, évek óta közlekedett ezen az úton, így a hosszú, egyenes szakasz végén lévő kanyarról is tudnia kellett.
A Fiatban négy, munkába tartó férfi ült. Ők karcolás nélkül megúszták a balesetet.
-A sofőr felkiáltott, hogy „ez mit csinál?”, majd erősen fékezett, a következő pillanatban pedig már bepördültünk az árokba. Azonnal ellenőriztük egymást, hogy mindenki jól van-e. Én megkérdeztem a sofőrünket, hogy megvan-e a lába? – mondta el a Fiat egyik utasa, aki a szíve szerint nagyon csúnyát mondott volna a baleset okozójának, de aztán nem tette. Ehelyett megkérdezték tőle, hogy tudnak-e segíteni neki. Az utas hozzátette, hogy őt a három gyermeke és a felesége várja otthon és most belegondolt, hogy egy pillanat alatt megváltozhat egy család élete. Ha a Fiat vezetője csak fékez, akkor frontálisan ütköznek.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott, a forgalmat a rendőrök Gencsapáti felé terelték. Kisebb torlódás alakult ki.
Miután a Magyar Közút feltakarította a törmeléket az autómentő a lezárásnál álló rendőrökkel megbeszélt módon lekapcsolta a fényhídját és dudált. Ez volt a jel arra, hogy befejeződött a helyszíni munka és újból megindulhat a forgalom az érintett útszakaszon.