Gyógyszert az ünnepek alatt? Beszerezni, időben, így!

Már csak azért is érdemes előre gondolkodni, mert négy egybefüggő munkaszüneti nap követi egymást karácsonykor.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet arra figyelmeztet, hogy mindenki időben gondoskodjon az ünnepek alatt szükséges gyógyszerek beszerzéséről. A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a karácsonyi ünnepek idején négy egybefüggő munkaszüneti nap követi egymást, ebben az időszakban pedig az egészségügyi szolgáltatók, így a gyógyszertárak is ügyeleti rend szerint működnek.

December 24-én, csütörtökön a patikák rövidített szombati munkarend szerint tartanak nyitva. December 25-én és 26-án az ünnepnapnak megfelelő ügyeleti, illetve készenléti szolgálatot látnak el. December 27-én pedig a vasárnapnak megfelelő ügyeleti, illetve készenléti rend lép érvénybe.

Tánczos Mihály

Hozzátették, hogy a gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a nyitvatartási rendet, az elérhetőséget, valamint a legközelebbi, folyamatosan nyitva tartó vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot adó közforgalmú patika nevét, címét, telefonszámát, továbbá az ügyelet, illetve a készenlét kezdő és befejező időpontját. Emellett fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát.

Az ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az OGYÉI honlapján lehet tájékozódni, ezen és ezen a címen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód