Karácsony örül, hogy a DK beállt mögé

Tárgyalnak további pártokkal is, de a Momentummal "kicsit nehezebben haladnak" az egyeztetések.

Mint arról mi is beszámoltunk, a DK is támogatja a főpolgármestert a jövő évi önkormányzati választásokon. A hírrel kapcsolatban Karácsony Gergely az RTL Híradónak elmondta, örül, hogy végül a Gyurcsány Ferenc vezette párt is beállt mögé. Úgy véli, ez viszont csak a kezdet.

"Október 23-án megígértem, hogy létrehozom Budapesten az ellenzéki egységet. Ennek első lépése a DK-val való megállapodás volt, amelynek része, hogy én főpolgármesterként természetesen az egyébként kiválóan dolgozó DK-s kerületi polgármesterek újraindulását támogatom, és örülök, hogy a DK is támogatja a jelöltségemet" - mondta.

Karácsony hozzátette, még zajlanak az egyeztetések, és szeretnének további pártokat is bevonni. A Híradónak azt mondta "pontosan tudjuk, hogy van néhány kerület, ahol éles konfliktus van a pártok között. A Momentummal kicsit nehezebben haladnak a tárgyalások, de minden párttal szeretnénk megállapodni, és fenntartani azt a koalíciót, ami az elmúlt 4 évben Budapestet vezette".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet