A Petőfi-telepről érkezik idén Szombathely karácsonyfája

Hétfő reggel fogják kivágni, utána bárki megcsodálhatja a Fő téren.

A Szombathely Petőfi-telepi városrészén található Péterffy Sándor utcából érkezik idén a város idei karácsonyfája, közölte péntek délelőtt az önkormányzat.

Tájékoztatásuk szerint a nordmann fenyőt, ami 7 méter magas, Soós Attila ajánlotta fel, kivágni pedig november 17-én, hétfőn reggel 9 órakor fogják. Ezután szállítják a Fő térre, ahol a következő hetekben bárki megcsodálhatja.

Az adventi vásár egyébként november 21-én, pénteken délután öt órakor nyitja meg kapuit. Ekkor láthatjuk először feldíszítve a fát, no meg persze a vásárt.

Tavaly így nézett ki végleges helyén a felajánlott fa:

Szombathely MJV

Bár még egy hét hátra van a vásár indulásáig, a Fő teret már javában díszítik, már a bódék, sőt, az óriáskerék is áll. Megkérdeztük a városházát, hogy miért építették fel mindent több nappal a hivatalos kezdés előtt. Tájékoztatásuk szerint ennek technikai okai vannak, hiszen a vásározóknak még be is kell költözniük a felállított bódékba, ehhez pedig idő kell.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód