Elzárták az alkotmányhoz visszaküldött kérdőíveket?

A Nyugat legalábbis nem tudta lefotózni. Hiába kértünk lehetőséget a Miniszterelnökségtől és a Nemzeti Konzultációs testülettől, kérésünkre nem is reagáltak...

Közel három héttel ezelőtt írtunk e-mailt a fentebb említett intézményeknek, amelyben azt kértük, adjanak lehetőséget, hogy az általuk megadott helyen és időben fotósunk képeket készíthessen a híradásokban szereplő 900 ezer visszaküldött kérdőívről.

Sokat hivatkoztak a kérdőívekre

A kérdőívekről már korábban írtunk Figyelemelterelés és népbutítás - Az alkotmányozási kérdőívről 2011. March 09. 16:13 , így merült fel bennünk, mennyivel jobban tudnánk nyomatékosítani mondanivalónkat, ha képeket is mutathatunk róla a Nyugat olvasóinak. Ám még csak nem is reagáltak kéréseinkre. Arról sem tudunk, hogy bárki másnak lehetőséget adtak volna a fotózásra, pedig jól mutathat több tíz- és százezernyi kérdőív, még ha kötegekbe is van esetleg rendezve...

A hivatalos közlemény szerint a kiküldött 8 milliónyi kérdőívből mintegy 900 ezret küldtek vissza az állampolgárok, vagyis, több mint 10 százalékot. Orbán Viktor miniszterelnök a közelmúltban az állampolgárok véleményére hivatkozva lépett vissza pld. a kiskorú gyermekek után járó plusz szavazat alkotmányba foglalásától. És erősítette meg, hogy az új alaptörvényben benne lesz a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés lehetősége. Vagyis a ma szavazásra kerülő új Alkotmány megalkotása során sokat hivatkoztak rájuk.

Léteznek egyáltalán?

Csak éppen megnézni nem lehet őket. Nem csoda, hogy némelyekben felmerül a kérdés, létezik-e egyáltalán a 900 ezer visszaküldött kérdőív? Vagy csupán egy kommunikációs ötletnek vagyunk szem- és fültanúi?

Mi egyébként még most is készen állunk arra, hogy lefotózzuk a visszaküldött 900 ezer kérdőívet...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Figyelemelterelés és népbutítás - Az alkotmányozási kérdőívről

A jogász szerint álságos és népbutító az alkotmányozási kérdőív. Az biztos, hogy beleillik a kormány eddigi kommunikációjába.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet