Ki ne látta volna – ezerszer – Felsőcsatár tízkilométeres körzetében a múzeumról hírt adó információs táblákat, amelyek a határ menti régió látképének szerves részévé váltak az elmúlt évtizedekben.
A Nyugat.hu is több ízben beszámolt már az ezredforduló óta aktív magángyűjtő, egykori határőr, Goják Sándor tevékenységéről, akinek neve az elmúlt bő húsz évben összeforrt a felsőcsatári Vasfüggöny Múzeummal.
Podcast formájában itt, 
Podcast – Történelem és szenvedély: a világ egyetlen Vasfüggöny Múzeuma 2020. April 15. 21:05 egy jóval korábban közölt riportban pedig itt Újra vasfüggöny és aknamező Felsőcsatáron - Ön felrobbant vagy átjutottvolna? 2004. September 19. 11:31 foglalkoztunk ezzel a regionálisan és azon túl is kuriózumnak számító örökségi helyszínnel.
Az alapító, Goják Sándor személye elválaszthatatlan és megkerülhetetlen a Vasfüggöny, a nyugati műszaki határzár három történeti periódusát bemutató intézmény életében. Illetve a szabadtéri bemutatóhely tárgyain keresztül megjelenített szökéstörténetek elbeszélésében is, melyek egyszersmind a hidegháborús időszak hazai mikrotörténetírásának figyelemreméltó, önmagukon túlmutató, beszédes darabjai.
Felmerülhet kérdésként, hogy az egykori sorállományos határőr, később Vas megyébe házasodó, majd a rendszerváltást követően Felsőcsatáron családi borozót üzemeltető, mára jócskán nyugdíjas éveit taposó Goják, hogyan tudja továbbadni az általa évtizedek alatt megismert és feldolgozott lokális történeteket?
Ebből a kérdésből indultak ki a Muse.ar projekt keretében. Egy nemzetközi együttműködés partnereként a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete (KÖME) az örökségi helyszín kapcsán azt a problémát is továbbgondolta, hogy eltérő tudáshátterű és életkorú látogatói csoportok esetében milyen eszközök vethetők be a kortárs muzeológia repertoárjából.
A válasz egy másfél éves kutató és fejlesztő munka eredményeként – Goják Sándorral, illetve lányával, Polgár Anettel szoros kooperációban – született meg, egy olasz és egy magyar kortárs művész (Claudio Beorchia és Kálmán Mátyás), illetve egy horvát technikai támogatást nyújtó csapat (Novena) bevonásával. A végeredmény pedig egy digitális tárlatvezető applikáció.
Ebből adott ízelítőt – gyakorlatilag egy közösségi tesztüzem során – az egyesület, illetve a múzeum alapítója és kezelője egy október végi délutánon. Ez volt a Vasfüggöny a kertem végében. Hangok az osztrák-magyar határsávból című esemény.
A regionális sajtóérdeklődés mellett meglepően sokan várakoztak a szőlőskert udvarán: csatáriak, családtagok, barátok, egykori határőrök (köztük a 1989-es fertőrákosi pikniken határnyitó Bella Árpád, volt határőr alezredes) és egy nemzetközi örökségmenedzsmenttel foglalkozó diákcsoport.
Izgalmas volt figyelemmel kísérni, hogy míg a hely szelleme, a történeti kontextus pont a lefojtott mobilitásról mesél (beleértve az életveszély árán megszerzett szabadságot, a traumatizált szolgálati pályákat, a műszaki határzárral vagy épp a random felbukkanó aknákkal való együttélés helyi tapasztalatát), addig 2022-ben egy igazán színes, nemzetközi közönség előtt debütál a Vasfüggöny Múzeum digitális fejlesztése.
Az Androidra optimalizált applikáció kettős funkcióval bír: egyrészt a helyszínen rögzített vezetést követhetjük nyomon a szabadtéri múzeum egyes spotjain kihelyezett QR-kódok segítségével, ezekhez igazodó videóinterjú formájában Goják Sándorral.
A közösségi tesztüzem során ugyanakkor könnyű volt elcsábulni, hogy ne a mobilunk képernyőjén keresztül kövessük Sándor bácsit, hanem az élőben rögtönzött helyszíni vezetésbe kapcsolódjunk be inkább.
Másrészt, a két bevont alkotó segítségével nem csak Goják évtizedek alatt, állandósult dramaturgiával felépített, tárgyakhoz kapcsolódó történeteivel találkozhatunk (a Vasfüggöny Múzeumot évente közel 110-140 csoport kereste fel az elmúlt két évtizedben), hanem a szökéstárgyakon keresztül rekonstruált egykori illegális határátlépők, segítőik, helyiek és katonák nézőpontját is megismerhetjük.
Az applikációban elérhető audioanyagok ugyanis nekik is egyéni hangot kívánnak adni a történetmesélés fikciós kiegészítő munkáját segítségül hívva. Külön érdekesség, hogy ezek az osztrák-magyar határtól pár száz méterre megszólaló, kertvégi történetek technikai értelemben valóban a helyi közösség egy-egy bevont tagjának hangszínén szólalnak meg.
Vajon mi járt annak a sok ezer embernek a fejében, aki nekivágott a határnak? Milyen lehetett határőrként szolgálni a Vasfüggöny árnyékában? Milyen élete volt azoknak, akik minden nap találkoztak az úgynevezett „rendszerrel”, úton-útfélen, vagy akár a saját kertjük végében? – olvashattuk az esemény meghívójában.
És valóban, itt nem csak a technológia által – mára a múzeumi prezentációban szinte kötelező kritériummá váló – felkínált interakcióról, a múlt ezen keresztüli tolmácsolásról van szó. (Például az előkészítő munka során szombathelyi középiskolásokat is bevontak a digitális túra tartalmi fejlesztésébe.)
Hanem annak az érzelmi klímának a megmutatásáról, érzékelhetővé tételéről, amellyel a határsértőknek, a falubelieknek, a sorállományos vagy hivatásos határőröknek együtt kellett élnie. És tagadhatatlanul ez a szubjektív elbeszélő hang adja a projekt erősségét, azon túl, hogy – a Goják Sándor által felépített akkurátus, egyedi vizuális világ és magával ragadó vezetési stílus adja a gyűjtemény speciális karakterét – a digitális vezető a múzeumalapító személyes kapacitásait is részben tehermentesíteni tudja majd.
Megismerünk történeteket az ötvenes évek eleji aknavetés, majd az aknamentesítés időszakából (például milyen volt 3400-szor szúrni egy négyzetméteren robbanótest után kutatva kiskatonaként), ‘56-os forradalom környéki határátlépéseket, extrém baleseteket (már a nyugati világban vagy egy lengyel rúdugró szemén keresztül), MAFI-n (szerk. – magasfigyelő állomáson) egymást átverő határőrök konfliktusát, az 1965-ös árvíz nyomán kimosott aknától felrobbanó kisdiák és társa tragédiáját ("ezt nem lehet e’felejteni" – mondja az egykori diáktárs) vagy a szökések különböző kísérő kellékeit: a sportrepülőtől a szőlős karón át az ötvenes szöggel megerősített padláslétráig.
Az egyik legplasztikusabban elmesélt történet az 1978-as Stern Magazin munkatársai által megörökíteni kívánt családi szökés, amelyet Goják felvezetője mellett az apa, a gyerek és a fotóriporter pozíciójából is megismerhetünk.
Stilisztikai kritika lehet, hogy bár komoly előnyt jelent, hogy magyar, német és angol nyelven is elérhetők a vezető app tartalmai, Goják nyelvhasználati regiszteréhez képest (amiből egy korszak autentikusan bomlik ki) a megírt nézőpontváltó történetek néhol jól működnek a helyi közreműködők felolvasásában, néhol pedig vagy nyelvileg, vagy az előadásmód tekintetében döcögnek (ezzel kicsit sértve a szubjektív belehelyezkedés látogatói élményét).
Mindezzel együtt az Európai Unió Kreatív Európa Program támogatásával megvalósuló digitális túra reméljük, hogy csak a nyitánya lesz az unikális Vasfüggöny-kollekció egyben tartásának és további fejlesztésének.
Első lehetséges, közvetlen cél a múzeum számára a közgyűjteményi státusz megszerzése, hiszen a magánintézmény egyértelműen a kollektív emlékezet – lokálisan és nemzetközi összefüggésben is releváns – gondozásában vállal szerepet.
A Vasfüggöny Múzeumról
A Vasfüggöny Múzeum (VM) egy kis magángyűjtemény az osztrák-magyar államhatárnál, Felsőcsatáron. A települést 1989-ig a Vasfüggöny zárta közre, és ennek az egykori sajátos helyzetnek máig számos lenyomatát őrzi. A múzeumot 2001-ben nyitotta meg Goják Sándor egykori sorállományú határőr, aki a '60-as években a környéken szolgált, majd itt telepedett le.
A család szőlőskertjében kialakított szabadtéri bemutatóhelyen a Vasfüggöny különböző korszakainak jellemző infrastruktúrája lett újraépítve, amihez különféle szökést segítő tárgyak és történetek társulnak. A gyűjtemény Goják Sándor gyűjtőszenvedélyének eredménye, minden darabjához kötődik valamilyen személyes, sokszor helyi vonatkozású történet, amelyet a tulajdonos általában személyesen mesél el látogatóinak.
Az igazi kuriózumnak számító gyűjteményt a világ minden tájáról látogatják, számos dokumentumfilmben szerepel, sajtócikkek visszatérő tárgya és nem utolsó sorban az Iron Curtain EuroVelo 13 kerékpáros témaútvonal egyik hazai állomása.
A hazai széles nyilvánosság számára mégis kevéssé ismert a gyűjtemény, ezért a KÖME együttműködést kezdeményezett a helyszín kezelőivel, hogy elősegítse a magángyűjtemény átörökítését, felújítását és fejlesztését. A távlati cél az, hogy a VM közgyűjteményi státuszt kapjon, és fenntartása biztosított legyen.
