Késeléses merénylet az egyik michigani reptéren, az FBI szerint terrorakció volt

A késelés délelőtt történt, és azt a nap folyamán még köztörvényes bűncselekményként vizsgálták, estére azonban az FBI bejelentette: terrorakcióról van szó.

Az elkövető, a 49 éves kanadai Amor Ftouhi a kanadai Québecből érkezett az Egyesült Államokba, törvényes úton, először még a múlt héten New York államba, majd onnan szerdán a Detroit közelében fekvő Flintbe. A város nemzetközi repülőterén az NBC televízió tudósítása szerint

Allah Akbár!

kiáltások közepette késsel megtámadta a repülőtér egyik biztonsági alkalmazottját.

Rendőrök Amor Ftouhi lakásánál
Reuters / Christinne Muschi

Az arabul beszélő férfit négyen fogták le, köztük a megkéselt biztonsági tiszt. Jeff Neville hadnagyot kórházba szállították, műtétet hajtottak végre rajta és az orvosi jelentés szerint állapota stabil, nem szenvedett maradandó károsodást.

A letartóztatott Ftouhi a rendőrségen közölte:

az amerikaiak embereket gyilkoltak Szíriában, Irakban és Afganisztánban, ezért valamennyiüknek pusztulniuk kell.

Az FBI detroiti vezetője, David Gelios sajtóértekezleten jelentette be, hogy az elkövető egyedül cselekedett, s a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint tette elszigetelt incidens volt, nem része egy nagyobb összeesküvésnek, vagy terrorakció-sorozatnak. Donald Trump elnököt folyamatosan tájékoztatták a történtekről. A washingtoni kanadai nagykövetség nyilatkozatban biztosította az amerikai kormányt a teljes körű együttműködéséről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek