Kész az ellenzék közös listája

Állítólag végül az MSZP és a Párbeszéd engedett.

Megvan a megállapodás az ellenzéki pártok között az ellenzék közös listájáról – értesült az atv.hu.

Eszerint a lista első 45 helye a következőképpen oszlik meg:

  • 14 – DK
  • 12 – Jobbik
  • 8 – Momentum
  • 8 – MSZP-Párbeszéd
  • 3 – LMP
  • A Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd a befutó helyei közül egy-egy helyen Márki-Zay Péter kérésének megfelelően roma politikust indít. A DK pedig vállalta, hogy ha az LMP a kettő várható helyett csak egy egyéni győzelmet arat, akkor kompenzálja az LMP-t saját befutó helyeinek egyikével, hogy a zöldpárt frakciót alakíthasson.

    Az MSZP és a Párbeszéd tehát elfogadta, hogy összesen nyolc helye lesz az első 45-ből, cserében megkapták a lista 46. és 47. helyét, és a teljes (279 fős) lista további részében is kapnak még helyeket. A parlamenti bizottságokban MSZP, Momentum, DK, majd Jobbik választ elnöki helyeket.

    A listaállítás-ügy hónapok óta húzódik, az őszi előválasztás után még az év végére ígérték az ellenzéki lajstromot, de a megállapodás nem született meg. Sokáig már nem húzhatták a névsor összeállítását, mert mert szombaton 16 óráig van lehetőség a nyilvántartásba vételre - idézi az infostart.hu.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet