Két év alatt 800 ezer szavazót veszített a Fidesz

Szombathelyen 7900-zal kevesebb szavazatot kapott a kormánypárt, mint 2022-ben.

Hosszú ideje tartó tendencia, hogy a kormánypárt választásról választásra egyre erősebb a kisebb településeken, míg ahogy haladunk felfelé a településméretben, arányaiban úgy lesz egyre gyengébb (de nem gyenge) a támogatottsága - írja legfrissebb közvélemény-kutatásában a Political-Capital. A kutatás eredménye az Átlátszón jelent meg.

A kutatás legfőbb megállapításai:

  • A Fidesz az EP-választás során nemcsak a meglévő szavazóit kívánta mozgósítani, kifejezetten ambicionálta új választók meghódítását, és ez legalább 465 településen sikerült is.
  • Mind a 25 megyei jogú városban a 30-40% közötti sávban van a Fidesz visszaesése, miközben a részvétel országosan csak 16,25 százalékkal volt alacsonyabb. 17 megyei jogú városban ez legalább 5000 szavazat veszteséget jelent. Az egyik legmeglepőbb adat, hogy Debrecen ennek a listának toronymagasan az élén végzett, több mint 22 ezres szavazatveszteséggel.
  • Nem csak a nagyobb városokban vannak a kormánypártnak érzékeny veszteségei. A két évvel korábbi országgyűlési választáshoz képest összesen 113 településen esett vissza a Fidesz támogatottsága legalább 40%-kal, 35 közülük város vagy nagyközség. Szigetszentmiklós, Jászberény, Hajdúszoboszló és Orosháza mind a szavazatszám, mind a szavazatarány tekintetében a legnagyobb visszaesést produkáló városok között vannak; mind a négy helyen voltak különböző tiltakozások az elmúlt időszakban.
  • 2019-hez képest a legnagyobb Fidesz-szavazatnövekményt elkönyvelő városok és nagyközségek listáján a még masszívan szélsőjobboldali Jobbik két korábbi fellegvára, Ózd és Tiszavasvári végzett az élen. Nyírmadán, Nagyhalászon és Nagyecseden tört még előre látványosan a kormányoldal.
  • Szombathelyen is nagyot veszített a Fidesz

    Szombathely azok közé a megyejogú városok közé tartozik, ahol a 2022-es országgyűlési választáshoz képest legalább 5000-rel kevesebb szavazatot szerzett a 2024-es EP-választáson.

    A lista élén Debrecen áll, majd Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Kecskemét, Győr, Pécs, több budapesti kerület következik,. Szombathely a lista 14. helyén áll.

    A várások, ahol 5000-nél több szavazót veszített a Fidesz 2002-20024 között
    Forrás: Átlátszó / Political Capital

    A 18 megyeszékhelyből 15 szerepel a listán, Veszprém mindössze 19 szavazattal csúszott le róla, Szekszárd és Salgótarján pedig csak az alacsonyabb lélekszáma miatt; a lemorzsolódás ebben a két városban is jóval 30% fölötti.

    Öt év alatt 12 százalékpontot vesztett a Fidesz Szombathelyen

    Az elemzés vizsgálta, hogy q 2018 óta lezajlott országgyűlési és európai parlamenti választásokon hogyan változott az egyes városokban a Fidesz támogatottsága. 2018 és 2022 között a városok döntő részében kisebb, néhány százalékpontos növekedést ért el a kormánypárt, 2024-re viszont ellenkezőjére fordult a folyamat, és minden megyejogú városban veszített szavazókat a kormánypárt.

    A várások, ahol 5000-nél több szavazót veszített a Fidesz 2002-20024 között
    Forrás: Átlátszó / Political Capital

    Szombathelyen mintegy 12 százalékpontot veszített a Fidesz 2018-koz, és 11 százalékpontot 2019-hez képest. Ennél arányaiban több szavazó Győrben, Debrecenben, Kecskeméten és Érden pártolt el a kormánypárttól.

    Az elemzés szerint a 2022-áes erősödés oka, hogy a jelentős választási osztogatást és az ukrajnai orosz inváziót meglovagolva, a Fidesz rengeteg új szavazót volt képes megszólítani. 2024-ben viszont új ellenzéki szereplő jelent meg (Tisza Párt), ami nem csak a választási részvételt erősítette, de azokban a városokban is csökkentette a Fidesz szavazatainak arányát, ahol egyébként többen szavaztak a kormánypártra, mint korábban.

    2019-hez képest 2024-ben a 25-ből 12 megyei jogú városban a Fidesz több szavazatot gyűjtött, mint 2019-ben (csökkenő sorrendben): Tatabánya, Nyíregyháza, Érd, Salgótarján, Baja, Zalaegerszeg, Pécs, Kaposvár, Dunaújváros, Esztergom, Szolnok, Szekszárd.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet