Ahogy arról lapunk is beszámolt,
Két fát is kitört egy teherautó Meggyeskovácsinál, miután áttért a sávjába egy autó 2022. May 13. 13:33 cserbenhagyásos baleset történt pénteken dél környékén Meggyeskovácsi és Ikervár között. Meggyeskovácsi irányába tartott egy Mercedes teherjármű, amikor az egyenes szakaszon egy eddig ismeretlen jármű áttért a sávjába.
Ő emiatt villogtatással és dudálással jelzett a szemből érkezőnek, illetve lehúzódott a padkára, hogy elkerülje a frontális ütközést. A másik jármű vezetője visszahúzta a kormányt és elhajtott – a balesetet szenvedett vezető elbeszélése alapján.
A padkáról a sofőr már nem tudta visszakormányozni a Mercedest, ami letért az útról a menetirány szerinti jobb oldalon, majd kidöntött két vastagabb törzsű fát, végül egy harmadiknak ütközve állt meg.
A teherjármű vezetőjét a kézfején és a lábán sebesítették meg a szilánkok. A mentők a helyszínen ellátták a sebeket és nem szállították kórházba.
A rendőrség megkezdte az adatgyűjtést a másik járművel és annak vezetőjével kapcsolatban.