A Kőszegi Járási Ügyészség két ügyben is vádat emelt hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt azzal a két férfival szemben, akik a vád szerint 2021 áprilisában, Kőszegen a hulladékszállítást végző cég által megküldött érvényesítő matricát meghamisították és a meghamisított matricákat további két-két hulladékgyűjtő edényre felhelyezték és így próbálták a szolgáltatást ezen edényekre is igénybe venni – közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a két férfi egy-egy darab 110 literes szemetes edényre kötött szerződést és ennek alapján fizették a közszolgáltatási díjat.
A szolgáltató a szerződésnek megfelelően egy-egy darab egyedi sorszámú érvényesítő matricát postázott ki a vádlottaknak, akik az érvényesítő matricáról másolatot készítettek, majd a hamis matricákat egyikük további kettő 110 literes szemétgyűjtő edényre, másikuk további kettő 120 literes kukára ragasztotta fel és ezeket is kihelyezték az ingatlanuk elé, azért hogy a szolgáltató kiürítse őket.
„A vonatkozó jogi szabályozás alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző gazdasági társaság által kiállított egyedi sorszámmal ellátott érvényesítő címke magánokiratnak minősül” – hívja fel a figyelmet az ügyészség, hozzátéve, hogy a vádlottak az általuk készített hamis érvényesítő címkéket a közszolgáltatás jogosulatlan igénybevételére használták fel.
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni.