Kezdődik a vadak párzási időszaka, fokozott óvatosságra van szükség az utakon

A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek - mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1-en hétfőn.

Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni.

Egy őz pihen a réten
Olvasónk, Németh Tamás

A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka vadgázolás, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. Kiss Csaba elmondása szerint nem jellemző, hogy ezekben a balesetekben emberek életüket vesztenék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a motorosok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek