36-29-re verte az Esztergom az SZKKA-t a női kézilabda NB I ötödik fordulójában.
A szombathelyiek ezúttal idegenben játszottak, ám az első félidőben rögtön hátrányba került a csapat, 18-15-ös állásnál mentek szünetre a lányok. A második félidőben sok minden nem változott, az SZKKA végig lemaradásban volt, az Esztergom végül 36-29-re a második félidőt is behúzta, így könnyedén, 7 ponttal nyertek hazai pályán.
Az SZKKA öt forduló után jelenleg a kilencedik helyen áll három ponttal. Mostani ellenfelük, az Esztergom jelenleg a negyedik, nyolc ponttal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!