Rendszerint mindkét sofőr állítja, hogy zöldön hajtott át, de az eddigi baleseteknél a Petőfi utcai kiegészítő lámpa verte át a sofőröket, akik csak a színt nézték, azt már nem, hogy a jobbra kanyarodókat engedi csak a jelzőlámpa.
Összeütközött két autó hétfőn délután Szombathelyen, a Petőfi Sándor utca és a Paragvári út kereszteződésében. A Paragvári utcából balra akart kanyarodni egy Fiat, de balról érkezett egy Opel. Információnk szerint mindkét sofőr állítja, hogy zöld jelzésen hajtott át. A kereszteződéssel és a kiegészítő jelzéssel már többször foglalkoztunk. A Petőfi utcai lámpánál felszerelt, jobbra kanyarodókra vonatkozó kiegészítő lámpa ugyanis már több járművezetőt is megtévesztett. Azt, hogy ennél az esetnél mi történt majd a vizsgálat próbálja kideríteni, az viszont beszédes, hogy a külső sávban az Ady tér felé haladó Opel mellett állt a kocsisor a belső sávban.
A balesetben senki nem sérült meg, de a vizsgálat idején rendőrök irányították a forgalmat, a járművezetők közül pedig sokan ismét nem bírták értelmezni a hevesen mutogató rendőrt, miközben várták a zöld jelzést.... Kérjük a gépkocsivezetőket, hogy jegyezzék meg: a rendőr karjelzése minden esetben felülírja a jelzőtáblák és jelzőlámpák utasításait.