Frissítés:
Az Ukrajnába tartó Opel kisbuszon téli gumik voltak, a balesetet okozó Suzukin viszont gyenge minőségű nyári gumik. A kisbusz mögött érkező autó utasai elmondták, hogy a Suzuki megítélésük szerint nagy sebességgel közlekedett. A látottak alapján nagy szerencse, hogy a Suzuki vezetője mellett senki nem ült, mivel az autó rongálódása alapján nem élhette volna túl a balesetet.
Eddig írtuk:
Súlyosan megsérült a sofőrje annak a Suzuki gépkocsinak, ami Celldömölk felé tartva egy balra ívelő kanyar után megcsúszott és ütközött a szemből érkező, Sárvár felé tartó Opel Vivaro-val.
Az ütközés után a Suzuki közel húsz métert pörgött visszafelé, abba az irányba, ahonnan érkezett. A Suzuki 60 év körüli sofőrje súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, az Opel vezetője nem sérült meg a balesetben. Jelenleg félpályán haladhat a forgalom az érintett szakaszon.
A katasztrófavédelem közleménye:
Baleset miatt lezárták a Sitke és Sárvár hegyközségi településrésze közötti útszakaszt. Az egyik jármű vezetője beszorult, a mentők ellátták, majd a sárvári hivatásos tűzoltók kiszabadították. Kérjük az arra közlekedőket, lehetőség szerint válasszanak másik útvonalat!