Kiselefánt született a Fővárosi Állatkertben!

Az anyuka és a kiselefánt is jól van.

Szerdán hajnalban kiselefánt született a Fővárosi Állat-, és Növénykertben - írja a létesítmény weboldala. Angele, az anyaállat vemhességét már februárban bejelentették, és elmondták azt is, hogy az újszülöttre késő ősszel lehet majd számítani. Az ellésre egészen pontosan hajnali 3 óra 54 perckor került sor. Szerencsére minden rendben zajlott, és az újszülött nem sokkal később sikeresen lábra is állt. A gondozók most arra várnak, hogy a kicsi megtalálja az emlőket és szopni kezdjen.

Az ellés alatt végig jelen volt Angele előző borja, a csaknem ötéves Asha is. Technikailag ugyan volna lehetőség Asha különválasztására is, de jobbnak látták, ha ő is jelen van kistestvére születésekor. Ez megfelel a természetes állapotoknak, hiszen az elefántok a vadonban csordában élnek, ahol a cseperedő fiatalok rendszerint akkor is jelen vannak, amikor anyjuk már a következő borját hozza a világra. Ráadásul ez a megoldás azért is szerencsés, mert az előző kiselefánt történetesen nőstény, és felnövekedve hasznos lehet a számára, ha láthatja az anyját gyermeknevelés közben. Asha természetesen élénken érdeklődik kistestvére iránt, ha azonban ez az érdeklődés már kissé tolakodó, Angele azonnal odébb tessékeli.

Kiselefánt született a Fővárosi Állatkertben
zoobudapest.com

Mivel az újszülöttnek és az anyaállatnak ilyenkor a legteljesebb nyugalomra van szüksége, a „szülőszobaként” használt, 2008-ban épült elefántcsarnokot további intézkedésig lezártuk. Jelenleg az elefántokhoz beosztott állatgondozókon és az állatorvosokon kívül senki, még az állatkerti dolgozók sem közelíthetik meg a környéket. De maguk a gondozók is csak akkor lépnek be a területre, amikor ez feltétlenül szükséges, egyébként monitoron keresztül figyelik az eseményeket. Assamot, az apukát viszont most is megtekinthetik a látogatók a patinás régi Elefántházban.

A kiselefánt iránt érdeklődő nagyközönségtől egyelőre türelmet kérnek! Az előző elefántborjúnál is másfél hetet kellett várni, amíg a nagyközönséget először beengedheték az istállóba. Érdemes viszont folyamatosan figyelni az állatkert hivatalos Facebook-oldalát, ahol rendszeresen szolgálnak naprakész információkkal, képekkel és kisfilmekkel is a kiselefánt első napjairól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű