Kiskorában elrabolták a Teréz körúti robbantót

A Csellengők című műsorban bukkant fel a fotója 2001-ben.

A most 23 éves P. László fotójára a Blikk bukkant rá az egyik régi Csellengők adásban. A gyanúsított egyelőre nem beszél, tehát még mindig nem tudni, hogy miért történt a robbantás. Az viszont már biztos, hogy László büntetlen előéletű, és a hatóságok eddigi információja szerint szélsőséges csoportokhoz sem tartozott.

A fiatalembernek viszont viharos gyermekkora volt. Olyannyira viharos, hogy az ő és lánytestvére fotója még a Csellengők című, eltűnt gyermekekről szóló műsorban is feltűnt.

Sokaknak ismerős lehet a P. testvérek fotója. A gyerekeket édesapjuk rabolta el

– mutatták be az akkor 7 éves László és 4 éves testvére fényképét a 2001-es műsorban.

A Teréz körúti robbantó a Csellengők című műsorban
Blikk.hu

A Blikk információi szerint László gyermekkorában a szülők viszonya elmérgesedett, később elváltak. Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött,és magával hurcolta gyermekeit is – mondta ezt egy taksonyi férfi. A robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.

További információkat az esetről a Blikk oldalán találnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló