Az ír Kneecap zenekar az X-en reagált arra, hogy a magyar kormány három évre kitiltotta őket Magyarországról, antiszemitizmusra, a Hamász és a Hezbollah támogatására hivatkozva. Közleményük elején elnézést kértek azoktól, akik várták a szigetes fellépésüket, majd a júniusi budapesti Pride-ot és Benjámin Netanjahu nevét is felemlegetve fejtették ki a véleményüket a kialakult helyzetről.
„Orbán Viktor tekintélyelvű kormánya szerint »nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk«, ami kurvára felháborító egy olyan embertől, aki néhány hete még hősként üdvözölte Netanjahut, a körözött háborús bűnöst. Tetteinek nincs jogalapja, a Kneecap egyetlen tagját sem ítélték el soha semmilyen bűncselekményért egyetlen országban sem – írta a zenekar a posztjában.
Szerintük „egyértelmű, hogy ez politikai figyelemelterelés, és egy újabb kísérlet arra, hogy elhallgattassák azokat, akik a palesztin nép elleni népirtásra hívják fel a figyelmet”.
A közleményt a palesztinok szabadságáért kiállva a „Free Palestine” szlogennel zárták, illetve a magyar miniszterelnöknek is üzentek.
„Fuck Viktor Orban” – ami annyit jelent: b*zd meg, Orbán Viktor.
A message for all who'd hoped to see us on stage at Sziget in 2 weeks????❤️ pic.twitter.com/JKFuKIkAf4
— KNEECAP (@KNEECAPCEOL) July 24, 2025