Kocsis Máté határvadászokat akar

Orbán már a tegnapi rádióinterjújában arról beszélt, hogy határvadász szervezetet kell létrehozni.

A szabadkai erdőben történteket Lövöldözés volt a magyar határ mellett - halottak is lehetnek 2022. July 02. 12:39 kommentálta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebookon.

Az esetről, amely során egy afgánokból és egy pakisztániakból álló csoport támadt egymásra, Kocsi azt írta: "Egyre durvul a helyzet a déli határnál: két migránscsoport fegyverekkel lőtte egymást hajnalban Szabadkánál, a hírek szerint halálos áldozatok is vannak."

A posztban kifejtette, hogy csak idén 100 ezernél többen próbáltak illegálisan Magyarországra lépni: "válogatott módszerekkel, hol alagutakon, hol létrán, hol kövekkel, hol fegyverrel".

"A katonák és a rendőrök állják a sarat, de a háború miatt nagy szükség lenne a munkájukra az ukrán határnál is. Itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász testület, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik! Magyarország biztonságából nem engedhetünk!" - tette hozzá.

A határvadász testület forszírozása persze nem újdonság, hiszen arról éppen péntek reggeli rádióinterjújában beszélt Orbán Viktor, aki egyenesen azt mondta, hogy már kérte Pintér Sándort, hogy szervezzék meg a határvadász rendszer, amire két hónapot adott - írja a MaNcs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek