Koczka Tibor a színház meglepetésdarabjáról, a színházigazgatói ügyről és arról, hogy miért indul függetlenként

„A színház egy tükröt tart elénk, de ezt a tükröt nem lehet összetörni” – mondta.

Koczka Tibor alpolgármester az Illés együttes A szó veszélyes fegyver című dalának szövegét adta a sajtó képviselőinek kezébe hétfői sajtótájékoztatóján. Ezt a dalt énekelték ugyanis többszázan a Ladánybene 27-tel és ezáltal tért később rá a Puskás Tivadar polgármester által elhalasztott karneváli darabra Megnéztük, és gyanítjuk, botrányos félreértés van a szombathelyi színház karneváli ajándék-előadása körül 2019. August 25. 15:54 .

Véleménye szerint semmi sem volt az előadásban, amitől a szombathelyi vezetésnek félnie kellene. Nem is értette, hogy miért cenzúrázták a darabot. Aggodalmát fejezte ki, hogy az országos sajtóban csak arról volt hír, hogy a polgármester elhalasztotta az eredetileg csütörtökre tervezett darab bemutatását.

Illés - A szó veszélyes fegyver

Ez az eset is jól mutatja, hogy hogyan nyúlt át felette Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar. De erre remek példa még a múlt évi eset, amikor a hagyományoktól eltérően nem Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója bújt Claudius császár bőrébe.

Elárulta, hogy a színházigazgatói kérdésben Koczka Tibor: Sokan igennel szavaztak, én meg nemmel 2017. April 02. 17:55 pedig az volt a feladat, hogy öt évre válasszanak igazgatót. Amikor erről szavaztak a közgyűlésen, akkor azért szavazott nemmel, mert nem három évre, hanem öt évre szerette volna megválasztani Jordán Tamást.

Amikor az ügy kezdett elmérgesedni, akkor az egész Fidesz frakció kihátrált mögüle. Nagyon hasonlít ehhez a Haladás és a stadion ügye is. Az egész

feje fölött történő átnyúlást

egy Hende Csabától hallott idézettel magyarázta:

Ha valamit nem tudsz megoldani, akkor told másra

. Ezért lett elege, hogy a területért felelős ügyekért csak ő felel, és mindent rá hárítanak.

Koczka Tibor a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót
Varga Mátyás
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet