Kiégett a strandról ellopott kocsikulccsal elkötött autó – Ezért célszerű megfogadni a rendőrség bűnmegelőzési tanácsait

Sokan unottan legyintenek, amikor évről-évre előáll a rendőrség a szezonra szabott bűnmegelőzési tanácsaival. És közülük sokan sírnak, vagy őrjöngenek, amikor a saját bőrükön tapasztalják meg egy könnyen elkerülhető bűncselekmény következményeit.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megtartotta az idei szezonnyitó turisztikai sajtótájékoztatóját, amelynek Szombathely egyik kedvelt pihenőövezete, a Csónakázótó szolgált helyszínéül. A sajtótájékoztatón Szombathely Megyei Jogú Város Közterület-felügyeletének munkatársai, valamint a Claudius Polgárőr Egyesület tagjai is részt vettek.

László Péter r. alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a nagy meleg megviselheti a szervezetet, ezért ne felejtsük el, hogy az időjárási viszonyokhoz a gépjárművezetőknek is alkalmazkodniuk kell.

TM

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a balesetek megelőzése érdekében meleg időben fokozott türelemmel közlekedjenek, valamint figyeljenek a gyalogosokra és a kerékpárosokra is, hiszen a tapasztalatok szerint a pihenni vágyók gyakran indulnak el gyalogosan, vagy éppen két keréken felfedezni a környéket. Felhívta a figyelmet, hogy nyári időszakban a fürdőhelyek környékén megnövekszik a járműforgalom, ezért induljanak el kellő időben otthonról és legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben.

TM

Némethné dr. Zsigó Zita c. r. alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője kiemelte, hogy az egész évben folytatott bűnmegelőzési programjaik mellett hangsúlyozottan kap szerepet az üdülőövezetek környékén folytatott prevenciós tevékenység. A nyári időszakban Bűnmegelőzési strandparti program keretében várják tanácsaikkal az érdeklődőket a fürdőhelyeken. Felhívta a figyelmet arra, hogy strandolás közben sem szabad megfeledkezni a vagyonvédelmi szabályokról. A fürdőhelyek nem vállalnak felelősséget az őrizetlenül hagyott értéktárgyakért, a táskára terített törölköző pedig nem védi meg az értékeket. Amennyiben van értékmegőrző, feltétlenül vegyék igénybe! Nem célszerű a strandra nagyobb mennyiségű készpénzt vinni. A feltűnő és értékes használati tárgyakat tanácsos otthon hagyni. Felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy a gyermekek biztonsága nyári szünidő alatt is kiemelkedő fontosságú. A gyermekek védelmét legmegfelelőbben a szülői felügyelet szolgálhatja. Fontos, hogy a szülők, nagyszülők mindig tudjanak arról, hogy a fiatalok hová mennek, hol tartózkodnak.

TM

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa a sajtótájékoztatót követően a Csónakázótó környékén parkoló gépjárművek szélvédőjén – a gépjárműfeltörések megelőzése érdekében – figyelemfelhívó, vagyonvédelmi tájékoztató szóróanyagot helyezett el.

TM

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség, valamint a Szombathelyi Közterület-felügyelet együttes jelenlét biztosításával járul hozzá a szünidő zavartalanságához.

TM

Amennyiben jogsértés áldozatává vált, kérjük, forduljon bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos